Gyermekkor rémálmai mára
eltűntek,
De jönnek súlyosabbak helyettek.
Már nem hívom Anyut, ha megijedek,
Már nem hívhatok senkit, ha félek,
Már nem tehetek semmit, mert ez nem álom,
Ez az életem, ezt muszáj vállalnom.
Mikor az éjben a szörnyek az ágy
alatt,
Nem hagyták álmom, nem hagytak nyugtomat,
Jött egy angyal, Anyu azt mondta,
S vigyázott rám, vigyázott
álmomra.
A szörnyek már más alakot
öltöttek,
Gyerek már nem vagyok, de mégjobban
félek.
Az angyal nem segít már, én nem
hiszek,
Nincsen mi megvédjen, nincsenek Istenek,
Nincsen nekem lelki erőm, nincs szívem,
Nincs hova meneküljek, ha támad az
életem,
Nincs nyugtom, csak bujdosok,
Keresem, hol vannak az angyalok.
Sírni, zokogni már nem merek,
Mit szólnak majd az emberek,
Ha meglátják, hogy szenvedek,
Ha meglátják arcomon könnyemet.
Anya, gyere, segíts, nem bírom,
Én nem merek kiállni, nincsen akaratom,
Szörnyek vannak mindenütt, nem
látod,
Nem látod kik lakják e világot?
És nincsen fegyver, nincsen erő, mi hat,
Nincsen semmi kézzelfogható, mi elringat,
Nincsen semmi, csak ők és én,
Nincsen semmi jóindulat, nincs remény,
Nincs barátság, nincs szerelem,
Nincsen semmi, ami kell nekem,
Ami segíthetne, ami támogat,
Csak a szörnyek az ágy alatt,
Az egyik a rókám volt, a másik a maci
füle,
Szólok neki reggel, hogy ne integessen vele,
És főleg ne este,
Mert a frászt hozza rám vele!
Anya! Azt álmodtam, felnőtt vagyok,
S nem voltak plűsmacik, sem angyalok!
Anya ugye nem lesz ez így?
Ugye velem marad az angyal, s segít?
Ugye hogy elhittem, nem volt okom nem tenni,
Köszönöm hogy aludhattam,
köszönöm Neki.
De most, hogy támadnak, s nincsenek angyalok,
Nem hiszek semmit, nem is akarok.
Nem kell semmi, csak nyugalom,
Nekem csak egyszerűen fáj idebent, de
nagyon...