Kezed felé
Kezed, hajad felé
Kezed, hajad, szemed felé
Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé
Mit kapkodok?! – mindegyre kérded
Hol bosszús-hangosan, hol fejcsóválva,
némán –
Virág
Mért nem szeliden símogatva
Ahogy szokás, ahogy mások teszik
Miért kapkodva, csillogó szemekkel
És mért nevetek hozzá –
szemtelenség!
Ilyen csunyán, fülsértő –
élesen!
Eh, rögtön itthagysz, vagy
kezemreütsz!
Pitypang, ne hagyj itt
Inkább megmondom
Megmondom – várj, füledbe
súgom,
Hajtsd félre azt a tincset.
Kezed felé
Kezed, hajad felé
Kezed, hajad, szemed felé
Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé
Mi kapkod így – hát mégse jut
eszedbe?
Mi kapkod így – még mindig nem
tudod?
Pedig ily bosszús arccal
Próbálod elhárítani akkor is
Hajad, szemed, szoknyád lefogva.
Porzód felé
Porzód, bibéd felé
Porzód, bibéd, szárad felé
Porzód, bibéd, szárad, szírmod
felé
Mi kapkod így, pitypang? – A szél!
A szél, a szél, a szemtelen bolond
szél
Vígan visítva-bosszuságodon.
Pitypang, mi lesz?
Ez még csak a szellő
Ez még csak kapkod és
fütyörész
De én még nem is beszéltem neked a
családomról
Hallod-e, hé!
Füttyös Zivatar Úr volt az apám
– anyám az a híres arkanzaszi
Tájfun
Tölcséres vihar a sógorom –
Pitypangpehely, kavarogtál-e már
ziláltan – alélva
Felhőbefuró forgószél
tetején?
Jobb lesz, ha nem ütsz a kezemre.
KARINTHY FRIGYES: PITYPANG