úgy, ahogy
Fáztunk egész télen, türelmes volt
a hideg
A hegedá húrjai fagyosan szóltak
És imám csendben: egy pici lépés,
talán csak játék
Ahol nincsenek szabályok
Úgy, ahogy én
Úgy, ahogy néha várom
A tér üres volt, mindannyian ott
áltunk
Beszélt minden kép
Egy öröknek hitt vágy, talán csak
ajándék
Ahol nincsenek évek, percek
Úgy, ahogy a zongora lágyan pattog
Ahogy néha várom
Csókod lopott volt, néma sikoly, meddő
ítélet
Egy halk vokál, fülemben hallom
Ott fönn a hegytetőn
Szakadó hó szabadságom
Az olvadó szándék hevében
amikor pehelybe bújtatott pokol fénye,
hogy álom legyen harcod fénye
Az örök sötét
Úgy, ahogy én
Úgy, ahogy néha vágyom
Szorosan fonódva testet a tudattal
Áriát énekelve
Részeg józansággal
felülemelkedve
A hangok útvesztőjében
Hol megvetett egy ágy
Hol megvetem a bánatot
Hogy tömeg szóljon úri csendben
És király lépjen
Ellensége ösztön, puszta lárma
Talán a föld, talán a száraz
tenger
Üvőltve a kín kamrájában
Úgy, ahogy én
Úgy, ahogy én várom
akota@freemail.hu