Csillogó nedű, gyönyör-rubin
test,
Légy ma múzsám, és
büntesd,
Vérbő agyam néhány
szóval;
Álommal, emlékkel, leányzóval.
Szirttel, s én rajta a sas,
Vagy fatörzs, mi ezer éve odvas,
Bölcs, ki tudja, hisz földig ér
szakálla:
Jósággal nem jár karon a hála.
Régről homály: összetapadt
szánk,
Mások mennek ugyanúgy az utcán,
És más csók kel a zajló
forgalommal,
Mások hisznek örök fogadalommal.
Nemes vagyok. Hetykén és ridegen
Nézek rád, mint valami idegen,
És nem csókolhat még a Hold se,
Minden válaszom, csak „dobzse”.
Készülök, világ.
Készülj, te is!
Talpra Mindenható! …vagy bárki
szülte is.
Most minden, mintha gyorsabban fogyna,
Mintha mindenki egyszerre térde rogyna.
Kiáltaná: „Nézd meg, mit
hagyott?!”
Benned, bennem, itt vagy ott,
Egy pár perc, mi mégis egy élet,
S minden lassan, lásd, ez is eggyé lett.
Erről szóljon ma e dal.
Megannyi múlt, kopott hajnal
Isten tervei rosszabbik énünkkel,
Hogy hiába fáj csontig, úgyis
élnünk kell.