Vers mindenkinek

csinálj, amit akarsz
és ha jól teszed
a fórumod és társaságod megleled
hát még a helyed :)

szabad ember
szabad fórumon
azt csinál amit
szabad

hopsz egy késő jóreggelt
kedves, édes, épp jó lett
tőle már a napom is
amúgy is volt napos is
meg minden és kész.
helló, te Dzsó :)

Fel, vörösök, proletárok!
CSILLagosok, katonáááák!
Jó reggelt CSILLagfény
Aszondom helló!
Csillárom hajj!

jóvan, semmi gond zazival, bocs, hogy korlátoztam, hiszen, mikor írtam is éppen a szabadon szóra pillantottam a mottón.
lehet, hogy provokatív vagyok? ;)

mert a rím csak igazságra dukál
gondolkodj el ennek okán
én meg itt most befejezem
ugrattalak, kicsi lelkem :)

nemtom... de scrollal könnyedén át lehet ugrani... még egy zazit is, cak minek

Nem megyek én senki után,
csak topic -ról topic -ra ugrálok.
Na, erre nem jött ki semmiféle rím :) ))

egyébként is, mit jössz utánam? :)

nem idegesít
békés és nyugodt a természetem
viszont érzékeny az vagyok
tehát, ne viogyorogj oly'' nagyon!

Ha idegesít a copy-paste
akkor nyomd mega power gombot a géped elején,
És a nyulgalmad megleled,
a háló nélküli világ egy virágos mezején.
Kár hogy ősz van, és hideg... :) )))

főleg, hogy most már csak az agyament kopi-pészt folyik...
hol itt az alkotás????

nem lesz elég az örökzöldekből kicsit? :)

Vannak napok, mikor Eldée egy kicsit
A múltjába révedve, mogyorós csokit
is majszolva, emléket idéz és ilyen-
kor össze is mossa a múlt és a jelen-
kor álmait: valami zagyva péppé
Pé-préseli összes kis gáláns és széppé
már nem tehető, vagy malac kalandját
és Eldée szavai, mint afféle hangyák
Csak látszólag haladnak egy irányba
Ahogy a történet újabb és újabb lányba
Tesz utalást, haladva évről évre
De visszatér mindig egy furcsa kis névre
Amiről nem túl sok valódi élménye maradt
És azok is elbújnak egy rongyszőnyeg alatt
De biztos, hogy kilencven-valahányban
Még baromi jó volt a Zazie az ágyban.
Rfr. Za-za-za-za-Za-za-za-zaZa-za-za-za
Zazie az ágyban:/
Persze lehet, hogy még ma is - gondolja Eldée
És már el is képzeli, ahogy felemelné
a telefont, a csörgésből nem is sejtve
hogy a másik végén a pofára ejtve
valaha elhagyott Zazie-ka lóg
Aki a rádióban hallva e számot, egy szót
Most Eldée-vel váltana arról, hogy miért
Csak a szexre emlékszik? "Csak ennyit ért
A hónapok sora, az édes álmok,
A versek, amiket írtál és a délutánok,
Mikor a butikhoz elém jöttél és együtt
Megfogadtuk, hogy mind leszedjük
A csillagokat az égről és szépen
A helyükbe szállunk és fent az égen
Majd mi fogunk ragyogni, ketten az Ikrek,
És az rendben van persze, hogy végül nem így lett,
De menj el francba, Eldée, ha mára
Nem emlékszel a sok csodára
Csak arra, hogy kilencven-valahányban
mennyire jó voltam neked az ágyban..."

Kisssmadárrr
ó kissmadárrr
messze szálll
víígan dalol
kisssmadárrr
ó kisssmadárrr
látlak e még
valahol

ha az, akkor von, ja :)

Éj anyánk? Von Vonegut?

Nem, nem, nem!
Soha nem, nem, nem!
Én nem leszek sohasem a játéééééékszered!

Várj reám s én megjövök
Hogyha vársz nagyon
.
.
.
Várj, ha havat hord a szél
Várj, ha tűz a nap
Várj, ha nem is jön levél
Tőlem néhanap
.
.
.
Várni tudtál rám, ahogy
Senki sem tudott
.
.
.
Rá rá rárá rárárááá, rá rá rá rá ráááááá

Hűűű Dzsó, ez igazán sikerdett lett :) ))

SZia Rooster, nem is szóltál semmit, hogy múltkor letükröztem a versedet.
Ma csak ökörségek fognak eszembe jutni
Dzsodzsó: Ökörség
Írta Dzsodzsó verse
Én vagyok a nagy hasú ember
Nekem beszólni senki sem mer
Eszem egész nap
Jót és finomat
S kevésbé jót is egyszer-egyszer
Kedvenc ételem az ebéd
S míg megmászom az étel hegyét
Arra gondolok
Ebéd után jó dolog
Böfögni, hisz szeretem a zenét
A mekibe szeret a főnökség
Elúszott már ott egy örökség
A marháknak az a szar,
Hogy a hambit én százával
Eszem. Ez a legfincsibb ökörség!

belódul néha az enter, nem igaz, Rooster :) )
valóban megrázó, honnan van? emlékeztet az Éjanyánkra...

Erdős Virág. (vajon miért küldi el a gépem kétszer az üzenetet.. bocs)

Izé. Valamilyen Virág.
Teszek ide még egy rövidet, ez elég megrázó.
Úgy lógott ott a drótkerítésen, mint egy fennakadt izé. Behajlított karját maga fölé tartotta, ettől aztán az egész teste valahogy kifordult, mint akit a könyökénél fogva húznak fölfelé. Olyan sivár látvány volt, hogy jóformán beleolvadt a tájba. Én is csak azért mentem oda, hogy végre szemtől szembe lássak egy ilyet. Azt mondják, lassan tele van velük a város.
Azért az eléggé undorító, hogy valaki csak úgy lóg. Alá kellett kerülnöm, hogy alaposan kifigyeljem a képét. Vizsgálódom békésen, és egyszerre látom, hogy él. A testét csak a szél himbálja, de a szeme az mozog. Ide-oda jár a szeme, mintha azt akarná mondani, hogy hajrá, gyerünk, kapjam magam, piszkáljam le valahogy és vigyem innen azon nyomban haza a melegbe. Fogjam meg a kezemmel azt az ótvaros, öreg testét, és próbáljam valahogy leráncigálni a drótról. Intettem a fejemmel, hogy eszembe sincs. Az ilyesmi nem megy csak úgy. Akármilyen csont és bőr, ennek itt most súlya van. Eszembe villant, hogy még majd rám talál zuhanni, az utolsó maradék rémült erejével nekilódul, ellöki magát, és ráugrik a hátamra, mint egy gonosz állat. Persze óvatos voltam, és kellőképpen ravasz. Nem mentem hozzá egészen közel.
Azt, mondjuk, már egyből láttam, hogy részeg, mint a föld. Az ilyeneknek jó messziről látszik a szemén. Meg mindenén. A ruházatán. Pláne, hogy a nadrágján kajánul virít a folt. Már be se issza magába a fáradt, rossz anyag. És bűzlik is már, valósággal bűzlik, mint a sajt.
Akkor hagytam ott, amikor elkezdett sípolni. Nyitogatta a száját, és időnként jött belőle az a jellegzetes, hosszan kitartott hang. Valami szomorú, elcsigázott szoprán. Félni kezdtem, hogy most majd az jön, hogy leköp, vagy leokád, vagy bármi módon megkísérel törődni velem. Azt gondoltam, legjobb lesz, ha indulok haza. Ez is megvolt, mégsincs este, láttam ilyet is.
Volt egy dolog, ami azért nem hagyott nyugodni. Kíváncsi voltam, ott van-e a hátán az a micsoda. Odébb mentem kicsivel, és úgy fordultam, hogy lássam. Minden stimmelt, a lapockájából lógott valami rongy. Kicsit véres volt, kicsit olajos és koszlott, de a tövénél még látszott egy-két satnya, sárga toll.

Izé. Valamilyen Virág.
Teszek ide még egy rövidet, ez elég megrázó.
Úgy lógott ott a drótkerítésen, mint egy fennakadt izé. Behajlított karját maga fölé tartotta, ettől aztán az egész teste valahogy kifordult, mint akit a könyökénél fogva húznak fölfelé. Olyan sivár látvány volt, hogy jóformán beleolvadt a tájba. Én is csak azért mentem oda, hogy végre szemtől szembe lássak egy ilyet. Azt mondják, lassan tele van velük a város.
Azért az eléggé undorító, hogy valaki csak úgy lóg. Alá kellett kerülnöm, hogy alaposan kifigyeljem a képét. Vizsgálódom békésen, és egyszerre látom, hogy él. A testét csak a szél himbálja, de a szeme az mozog. Ide-oda jár a szeme, mintha azt akarná mondani, hogy hajrá, gyerünk, kapjam magam, piszkáljam le valahogy és vigyem innen azon nyomban haza a melegbe. Fogjam meg a kezemmel azt az ótvaros, öreg testét, és próbáljam valahogy leráncigálni a drótról. Intettem a fejemmel, hogy eszembe sincs. Az ilyesmi nem megy csak úgy. Akármilyen csont és bőr, ennek itt most súlya van. Eszembe villant, hogy még majd rám talál zuhanni, az utolsó maradék rémült erejével nekilódul, ellöki magát, és ráugrik a hátamra, mint egy gonosz állat. Persze óvatos voltam, és kellőképpen ravasz. Nem mentem hozzá egészen közel.
Azt, mondjuk, már egyből láttam, hogy részeg, mint a föld. Az ilyeneknek jó messziről látszik a szemén. Meg mindenén. A ruházatán. Pláne, hogy a nadrágján kajánul virít a folt. Már be se issza magába a fáradt, rossz anyag. És bűzlik is már, valósággal bűzlik, mint a sajt.
Akkor hagytam ott, amikor elkezdett sípolni. Nyitogatta a száját, és időnként jött belőle az a jellegzetes, hosszan kitartott hang. Valami szomorú, elcsigázott szoprán. Félni kezdtem, hogy most majd az jön, hogy leköp, vagy leokád, vagy bármi módon megkísérel törődni velem. Azt gondoltam, legjobb lesz, ha indulok haza. Ez is megvolt, mégsincs este, láttam ilyet is.
Volt egy dolog, ami azért nem hagyott nyugodni. Kíváncsi voltam, ott van-e a hátán az a micsoda. Odébb mentem kicsivel, és úgy fordultam, hogy lássam. Minden stimmelt, a lapockájából lógott valami rongy. Kicsit véres volt, kicsit olajos és koszlott, de a tövénél még látszott egy-két satnya, sárga toll.

Izé. Valamilyen Virág.
Teszek ide még egy rövidet, ez elég megrázó.
Úgy lógott ott a drótkerítésen, mint egy fennakadt izé. Behajlított karját maga fölé tartotta, ettől aztán az egész teste valahogy kifordult, mint akit a könyökénél fogva húznak fölfelé. Olyan sivár látvány volt, hogy jóformán beleolvadt a tájba. Én is csak azért mentem oda, hogy végre szemtől szembe lássak egy ilyet. Azt mondják, lassan tele van velük a város.
Azért az eléggé undorító, hogy valaki csak úgy lóg. Alá kellett kerülnöm, hogy alaposan kifigyeljem a képét. Vizsgálódom békésen, és egyszerre látom, hogy él. A testét csak a szél himbálja, de a szeme az mozog. Ide-oda jár a szeme, mintha azt akarná mondani, hogy hajrá, gyerünk, kapjam magam, piszkáljam le valahogy és vigyem innen azon nyomban haza a melegbe. Fogjam meg a kezemmel azt az ótvaros, öreg testét, és próbáljam valahogy leráncigálni a drótról. Intettem a fejemmel, hogy eszembe sincs. Az ilyesmi nem megy csak úgy. Akármilyen csont és bőr, ennek itt most súlya van. Eszembe villant, hogy még majd rám talál zuhanni, az utolsó maradék rémült erejével nekilódul, ellöki magát, és ráugrik a hátamra, mint egy gonosz állat. Persze óvatos voltam, és kellőképpen ravasz. Nem mentem hozzá egészen közel.
Azt, mondjuk, már egyből láttam, hogy részeg, mint a föld. Az ilyeneknek jó messziről látszik a szemén. Meg mindenén. A ruházatán. Pláne, hogy a nadrágján kajánul virít a folt. Már be se issza magába a fáradt, rossz anyag. És bűzlik is már, valósággal bűzlik, mint a sajt.
Akkor hagytam ott, amikor elkezdett sípolni. Nyitogatta a száját, és időnként jött belőle az a jellegzetes, hosszan kitartott hang. Valami szomorú, elcsigázott szoprán. Félni kezdtem, hogy most majd az jön, hogy leköp, vagy leokád, vagy bármi módon megkísérel törődni velem. Azt gondoltam, legjobb lesz, ha indulok haza. Ez is megvolt, mégsincs este, láttam ilyet is.
Volt egy dolog, ami azért nem hagyott nyugodni. Kíváncsi voltam, ott van-e a hátán az a micsoda. Odébb mentem kicsivel, és úgy fordultam, hogy lássam. Minden stimmelt, a lapockájából lógott valami rongy. Kicsit véres volt, kicsit olajos és koszlott, de a tövénél még látszott egy-két satnya, sárga toll.

én meg azt hittem, itt megtalálom:
http://www.kepes.hu/article.php4?id=167
, de nem, Viktor, nem tudod, melyikük írta?

Geigermuller: az a Címe, hogy "Lenni jó" tegnap éjjel kezdtem szkennelni, akinek kell. (persze 24 órán belül le kell törölni a winyóról és meg kell venni a könyvet)

Geigermuller: az a Címe, hogy "Lenni jó" tegnap éjjel kezdtem szkennelni, akinek kell. (persze 24 órán belül le kell törölni a winyóról és meg kell venni a könyvet)

veve, julka: köszi.
azért nem küldöm be sehova...