Tandori Dezső
Mióta visszajött velem a vonat
(vers az indóház mellől, régebbi
költők szerint)
Mióta visszajött velem a vonat,
rejtélyesen, a Józsefvárosi
Pályaudvarról, s nem
közölték
okát a Keletiben, fogtam magam és
sietve leszálltam. A városi
forgalom jót tett. Mint aki nem járt
rég
itt, Pesten. Oly világos volt az egész,
ittam egy sört, ettem egy kis adag
szalmakrumplit. Akár ha Bécsben
lennék.
Valami elment - a vonat, mint később
hallottam, fél óra múltán,
másfél
óra késéssel. Nem nagy eset.
Máskor
türelmesen végigültem az ilyet.
Most se volt az, hogy sietek.
Csak valami, mondom, elment, s
valami visszajött. Isten ments,
hogy a világ nagyobb rendjét
hinném, vagy egyáltalán, bármit is
hinnék.
Csak azt kell érzékelnem, ami
"tényleg van".
Képtelen vagyok most már úgy
egyáltalán
vonatra szállni, és Bécs nincs
többé.
Évek, hogy újra kikínlódom, ha
muszáj lesz.
És mint Legtermészetesebb Dologra,
amely nem is alattomba
ront rám, csak annyit mondhatok rá:
"Hát ez".
És semmit se teszek hozzá.
Mit sem tehetek. talán már tettem eleget.
És ez az elégtevés, ez volt, ennyi volt
az egész.