Már hetek óta nap mint nap ott állt a
lépcsőházban. Szó
nélkül haladt el mindenki mellette. Agg kora
látszott rajta, szaga is volt, erős.
Hátán egyre csak gyűlt a szemét.
Talán ezért is kerülték ki. Ha
akart volna, se tudott vola odébbállni;
hiányzott az egyik kereke, szerencsétlen
félnótásnak. Magányossága
kezdett elviselhetetlenné válni.
Közelebb mentem hozzá, hosszú percekig
álltam, némán. Nem tudtam megtenni.
Képtelen voltam megszólítani.
Tényleg, talán hibbantnak is néztek
volna a járókelők, ha ott, a
félhomályban, a lépcsőház
szagos-szakadt sötétjében
beszélgetést kezdeményezek egy
talicskával.