LEVÉL,
melyet Françoise Villon mester, mikor
nem volt már egy büdös vasa, így
írt
Jehan de Bourbon herceghez
Tisztelt uram, fenség, vagy mi a fene,
bevezetésül
fogadd üdvözletem. Bár nem vagyok
ficsúr, kit a babája fésül,
sem gróf, aki a népet nyúzza, sem
Monsignor, ki hintón jött az égb?l.
Nevem kurtán Villon. Szeret?m utcalány.
(Úgy hívják: Mirjam.)
És én? Én eddig néhány verset
írtam,
persze, csak úgy privát
gyönyör?ségb?l.
Máskülönben pedig boldog vagyok,
hogyha vasárnap nem látok papot.
Arról van szó tehát, hogy múltkor
este - úgy értem
hajnalfelé, mikor a kocsmából
hazatértem -
egy pimasz gavallér
belémkötött.
S mikor pisztolyt húzott, én is kivettem
övemb?l
a t?römet s tiszta önvédelemb?l
egyszer?en leszúrtam a dögöt.
S most azt harangozzák, hogy b?nbe estem,
s ezért itt rohadok e majom ketrecben.
Egy ily bitang, mint én persze, csak szarik
rája,
hol éri majd az angyal trombitája.
De szörny?ség, ha nincs egy vasa.
Úgy lóg a leveg?ben, mint az akasztott
ember,
ha a zsaru ráköp, még csak szólni
sem mer,
és nadrágjából kiáll a
fara.
Szóval, uram, t?led függ a dolog,
ha Villon gyomra többet nem korog.
Világéletemben embert még meg nem
vágtam
soha pénzért. A legtöbb, úgy
találtam,
túl ordenári ehhez énnekem.
De te ezt a kitüntetést majd csak
megbecsülöd...
Úgy ötven fontot gondoltam aranyban. Ha
egészségesen kikerülök
a kóterb?l, vissza persze a dupláját
fizetem.
És addig vedd, ha félsz, hogy kitolok
veled,
zálogul az akasztófakötelet.
POST SCRIPTUM:
Mint nem tesz egy ily szegény proletár,
ha a prófunttól segge szüretre
jár?
Ilyenkor már bagó sem kell neki.
De most, mikor kalapját leveszi,
s a rohadt pénzért térdre állva
úgy mászik eléd, mint a majom :
hát azt hiszed, hogy nem sül ki a
pofája,
te barom?