TIZENÖTÖDIK SZÍN
...............
A néz?hely átváltozik a harmadik
szín pálmafás vidékévé.
Ádám
ismét mint ifjú, még álomittasan
kilép a kunyhóból, s
álmélkodva
körülnéz. Éva bent szunnyad.
Lucifer a középen áll. Ragyogó
nap`
Ádám
Rettent? képek, oh, hová levétek?
Körültem minden úgy él, úgy
mosolyg,
Mint elhagyám, míg szívem
megtörött.
Lucifer
Hiú ember! Hát azt kivánod-é,
Hogy a természet rendje felbomoljon,
Új üstökös ragyogjon
éjeden,
Remegjen a föld, egy féreg ha elvesz? -
Ádám
Álmodtam-é csak, vagy most álmodom,
És átalán, több-é, mint
álom, a lét,
Egy percre, mely a holt anyagra száll,
Hogy azzal együtt végkép
szétbomoljon?
Miért, miért e percnyi öntudat,
Hogy lássuk a nemlét borzalmait? -
Lucifer
Siránkozol? - Csupán a gyávaság
Fogadja el harc nélkül a csapást,
Mit elkerülni még hatalma van.
De a végzetnek örökös bet?it
Nyugodtan nézi, és nem
zúgolódik
Miattuk az er?s, azt nézve csak,
Hogy állhatand meg még alattuk is.
Ily végzet áll a történet
felett,
Te eszköz vagy csak, melyet hajt el?re. -
Ádám
Nem, nem, hazudsz, az akarat szabad.
Kiérdemeltem azt nagyon magamnak.
Lemondtam érte a paradicsomról,
Sokat tanultam álomképeimb?l.
Kiábrándultam sokból, s most
csupán
T?lem függ, útam másképpen
vezetni.
Lucifer
Ha a felejtés és örök
remény
Nem volna a végzetnek frígyese,
Hogy, míg amaz hegeszti a sebet,
Ez sz?nyeget von a mélység
fölé,
S biztatva mondja: száz merész
beléhullt,
Te léssz a boldog, aki átugorja. -
De látál, úgy-e, mint tudós,
egyéb
Sok furcsaság közt oly bélférget
is,
Mely vércsében s macskában bír
csak élni,
S kifejl?dése els? korszakát
Mégiscsak az egérben töltheti.
Sem egy, sem más egér nincsen kit?zve
Érezni macska-, vércsekörmöket,
S mely óvatos, ki is kerülheti,
Mint agg múlván ki házias
körében.
De rendítetlen törvény ?rködik,
Hogy annyi jusson mégis ellenének,
Amennyi kell, hogy ezredek után
Még a puhány is éljen a világon.
-
Az ember sincs egyénileg lekötve,
De az egész nem hordja láncait;
A lelkes?lés, mint ár, elragad,
Ma egy tárgyért, holnap másért
megint.
A máglyának meglesznek martaléki,
S meglesznek, akik gúnyolódni fognak. -
S ki lajstromozza majd a számokat,
Következetes voltán bámuland
A sorsnak, mely házasságot, halált,
B?nt és erényt arányosan vezet,
Hitet, ?r?lést és öngyilkolást.
-
Ádám
Megállj! Mi eszme villant meg fejemben -
Dacolhatok még, Isten, véled is.
Bár százszor mondja a sors: Eddig
élj:
Kikacagom, s ha tetszik, hát nem élek.
Nem egymagam vagyok még e világon?
El?ttem e szirt, és alatta mély:
Egy ugrás, mint utolsó felvonás...
S azt mondom: vége a komédiának. -
`Ádám a szirt felé halad. Éva
kilép az ajtón`
Lucifer
Ah vége, vége: mily badar beszéd!
Hiszen minden perc nem vég s kezdet is?
Ezért láttál-e néhány
ezredévet? -
Éva
Ádám, miért lopóztál t?lem
úgy el,
Utolsó csókod oly hideg vala,
S gond vagy harag van most is arcodon.
Úgy félek t?led...
Ádám `továbbhaladva`
Mért is jársz utánam,
Mit leskel?döl lépteim után?
A férfiúnak, e világ urának,
Más dolga is van, mint hiú enyelgés.
N? azt nem érti, s ny?gül van
csupán.
`Ellágyulva`
Mért nem szunnyadtál még csak egy
kicsinyt:
Nehezebb lesz most már az áldozat,
Mit jöv?nek hozni tartozom. -
Éva
Ha meghallgatsz, még könnyebb lesz
talán,
Mert ami eddig kétséges vala,
Most biztosítva áll már: a jöv?.
-
Ádám
Hogyan? - - -
Éva
Tudom, fel fog mosolygni arcod,
Ha megsugom. De jöjj hát közelebb:
Anyának érzem, oh Ádám, magam.
Ádám `térdre esve`
Uram, legy?ztél. Ím porban vagyok;
Nélk?led, ellened hiába vívok:
Emelj vagy sújts, kitárom keblemet.
Lucifer
Féreg! Feledted-é nagyságodat,
Melyet nekem köszönhetsz? -
Ádám
Hagyd el azt!
Hiú káprázat volt: ez nyúgalom!
Lucifer
S te d?re asszony, mondd, mit kérkedel?
Fiad Édenben is b?nnel fogamzott,
Az hoz földedre minden b?nt s nyomort.
Éva
Ha úgy akarja Isten, majd fogamzik
Más a nyomorban, aki eltör?li,
Testvériséget hozván a világra.
-
Lucifer
Fellázadsz-é, rabszolga, ellenem?
Fel a porból, állat.
`Ádám felé rúg. Az ég
megnyílik: az Úr dics?ülten,
angyaloktól
környezve, megjelen`
Az Úr
A porba, szellem!
El?ttem nincsen nagyság.
Lucifer `görnyedezve`
Átok, átok!
Az Úr
Emelkedjél, Ádám, ne légy
levert,
Mid?n látod, kegyembe veszlek újra.
Lucifer `félre`
Mint látom, itt családi jelenet
Fejl?dik, szép talán az érzelemnek,
De értelmemnek végtelen unalmas.
Legjobb elsompolyognom.
`Indul`
Az Úr
Lucifer!
Szavam van hozzád is, maradj tehát.
Te meg, fiam, beszéld el, hogy mi bánt
úgy. -
Ádám
Uram! Rettent? látások
gyötörtek,
És nem tudom, mi bennök a való.
Oh, mondd, oh mondd, min? sors vár reám:
E sz?k határu lét-e mindenem,
Melynek küzdése közt lelkem
szür?dik,
Mint bor, hogy végre, amid?n kitisztúlt,
A földre öntsd, és béigya
porond?
Vagy a nemes szeszt jobbra rendeléd?
Megy-é el?bbre majdan fajzatom,
Nemesbedvén, hogy trónodhoz
közelgjen,
Vagy, mint malomnak barma, holtra fárad,
S a körb?l, melyben jár, nem bír
kitörni?
Van-é jutalma a nemes kebelnek,
Melyet kigúnyol vérhullásaért
A kislelk? tömeg? Világosíts fel,
S hálásan hordok bármi
végzetet;
Csak nyerhetek cserémben, mert ezen
Bizonytalanság a pokol. -
Az Úr
Ne kérdd
Tovább a titkot, mit jótékonyan
Takart el istenkéz vágyó szemedt?l.
Ha látnád, a földön
múlékonyan
Pihen csak lelked, s túl örök id?
vár:
Erény nem volna itt szenvedni többé.
Ha látnád, a por lelkedet felissza:
Mi sarkantyúzna, nagy eszmék miatt
Hogy a múló perc élvér?l
lemondj?
Míg most, jöv?d ködön csillogva
át,
Ha percnyi léted súlyától
legörnyedsz,
Emel majd a végetlen érzete.
S ha ennek elragadna büszkesége,
Fog korlátozni az arasznyi lét.
És biztosítva áll nagyság,
erény. -
Lucifer `kacagva`
Valóban, melyre lépsz, dics? a
pálya,
Nagyság s erény leszen tehát
vezéred,
E két szó, mely csak úgy bír
testes?lni,
Ha babona, el?itélet és
Tudatlanság álland mellette ?rt. -
Miért is kezdtem emberrel nagyot,
Ki sárból, napsugárból
összegyúrva
Tudásra törpe és vakságra nagy.
-
Ádám
Ne gúnyolj, oh, Lucifer, csak ne gúnyolj:
Láttam tudásod tiszta
alkotását,
Nagyon hideg volt ottan e kebelnek. -
De, oh Uram! Ki fog feltartani,
Hogy megmaradjak a helyes uton?
Elvontad t?lem a vezérkezet,
Hogy a tudás gyümölcsét
ízlelém.
Az Úr
Karod er?s - szived emelkedett:
Végetlen a tér, mely munkára
hív,
S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng
feléd
Szünetlen?l, mely visszaint s emel,
Csak azt kövesd. S ha tettdús életed
Zajában elnémúl ez égi
szó,
E gyönge n? tisztább lelk?lete,
Az érdekek mocskától távolabbb,
Meghallja azt, és szíverén
keresztül
Költészetté fog és dallá
szür?dni.
E két eszközzel álland
oldalodnál,
Balsors s szerencse közt mind-egyaránt,
Vigasztaló, mosolygó géniusz. -
Te Lucifer meg, egy gyür? te is
Mindenségemben - m?ködjél
tovább:
Hideg tudásod, d?re tagadásod
Lesz az éleszt?, mely forrásba hoz,
S eltántorítja bár - az mit se tesz
-
Egy percre az embert, majd visszatér.
De b?nh?désed végtelen leend,
Szünetlen látva, hogy, mit rontni
vágyol,
Szép és nemesnek új csírája
lesz. -
Angyalok kara
Szabadon bün és erény közt
Választhatni, mily nagy eszme,
S tudni mégis, hogy felettünk
Pajzsúl áll Isten kegyelme.
Tégy bátran hát, és ne bánd,
ha
A tömeg hálátlan is lesz,
Mert ne azt tekintse célúl,
Önbecsét csak, ki nagyot tesz,
Szégyenelve tenni másképp;
És e szégyen öntudatja
A hitványat földre szegzi,
A dics?et felragadja. -
Ámde útad felségében
Ne vakítson el a képzet,
Hogy, amit téssz, azt az Isten
Dics?ségére `te` végzed,
És ? éppen rád szorúlna
Mint végzése eszközére:
S?t, te nyertél t?le díszt, ha
Engedi, hogy tégy helyette. -
Éva
Ah, értem a dalt, hála Istenemnek!
Ádám
Gyanítom én is, és fogom
követni.
Csak az a vég! - Csak azt tudnám feledni!
-
Az Úr
Mondottam ember: küzdj és bízva
bízzál!
`Vége`
-=#=-
ogár lépjen nyitott szemedre. Zöldes
bársony-penész pihézze melledet.
Nézz a magányba, melybe engem küldesz.
Fogadd morzsold szét; fald föl nyelvedet.
A MAGÁNY
Bogár lépjen nyitott szemedre. Zöldes
bársony-penész pihézze melledet.
Nézz a magányba, melybe engem küldesz.
Fogadd morzsold szét; fald föl nyelvedet.
Száraz homokként peregjen szét az
arcod,
a kedves. S ha cirógatnál nagyon,
mert öled helyén a tiszta ?rt tartod:
ilyen gonosszá ki tett engem.
Kit szorongatsz most? Ha szülsz, a fiadnak
öröme az lesz, hogy körbe forog,
te meg rápislogsz, míg
körülhasalnak
teli bend?j? aligátorok.
Mozdulatlan, hanyatt fekszem az ágyon,
látom a szemem: rám nézel vele.
Halj meg! Már olyan szótlanul
kívánom,
hogy azt hihetném, meghalok bele.
1936 nov.-dec.
Száraz homokként peregjen szét az
arcod,
a kedves. S ha cirógatnál nagyon,
mert öled helyén a tiszta ?rt tartod:
ilyen gonosszá ki tett engem.
Kit szorongatsz most? Ha szülsz, a fiadnak
öröme az lesz, hogy körbe forog,
te meg rápislogsz, míg
körülhasalnak
teli bend?j? aligátorok.
Mozdulatlan, hanyatt fekszem az ágyon,
látom a szemem: rám nézel vele.
Halj meg! Már olyan szótlanul
kívánom,
hogy azt hihetném, meghalok bele.
1936 nov.-dec.