Ideírom a naplóbejegyzéseimet, amelyek
Petri halálakor robbantak ki belõlem:
2000. VIII. 16.10 Vasárnap lenne
Petri sorsára hagyta haló porát,
és vége neki, nincsen tovább.
Amit tartottunk felõle, az bekövetkezett.
Kéne í(r)n(n)i valamit!... Mifelé
tevékenységet folytathat most ez idõ
szerint Petri életentúli
következménye? Próbál-e még
rükvercbe kapcsolni, rákmenetben... Tán
a Sára halálkodó folyománya
nógatja? Esetleg elfogytak-e már a
kérdések, - s így- a
kérdõjelek? Megadta-e már magát
egy végsõ kijelentõmódnak a
hipotetikus felszólítás után?
Persze, hogy mindörökre megmarad (megvan) az
emberi alak, nem feltétlenül kell hozzá
a testi salak! ..." ahol akarat, vágy mind
elhágy már..." Nem úgy a gondolat,
ebben tán tévedése van. Merõ
értelemmé omolva baj nem érhet.
Megérte volna-e neki megérni az
eljövendõket? Rögtönzött
nekrológféle: Lássuk elõször
az igazzá bizonyított érdemeket: Egy
költõ aki (egyben) gondolkodó. Egy
gondolkodó, aki költõ. Egy szakadatlan
különbségtevõ, egy notórius
nemetmondó, akit áthatolhatatlan
védõpajzsként vesz körül a
szûkre szabhatatlan negatív szabadság.
A kívülrõl szemlélés sokszor
óhatatlanul megkeseredett de mindenkor éles
tollú mestere, a távolságtartás
eminens mindentudója. De ugyanakkor a
néhányadmagamnak akolmelegének
összetevõje, a margólakók
kovászalkotó tényezõje. Egy
Tényezõ, aki tényezése
folytán értékezõ. Sok-sok verse
rozsdamentes konzervdoboz, kikezdhetetelen
állagú útravalóval feltöltve.
A legtöbbeknek mégis felbonthatatlan. Mert
ha sikerült is egyszer felbontanod utána
rögvest légmentesen rád zárul, s
onnantól fogva te is az útravaló
része vagy. A tiszta ész, amint
gyakorlatozik. Mindezenközben pedig a
meg-megbicsakló fiziológia. Az
állapotok rosszul kondicionáltsága. A
haláltudatos haláltudatos. A
dematerializálódott materialista. A
legkeményebb magyar nyelven (valaha is) írt
verssorok, mondatok szerzõje. Nyelvi formát
öltõ gondolatai, megnyilvánulásai
úgy álltak bele az emberbe, mint a
legkínzóbb fájdalom, ami nem
múlik. A magyar poétánál oly ritka
intellektuális átütõ erõ. A
logika szépsége, mint Shakespeare-nél.
A fegyelmezettsége, a szabatossága. A
minduntalan fején talált szögek. Az
örömtelen békesség, a
közös magány dalnoka. A demokratikus
ellenzék kérlelhetetelen, erkölcsi
szigorának, imponáló
õszinteségének és az
értékjelzett kultúrába való
mély, szerves beágyazottságának
egyik legitim reprezentánsa az igen kevés
közül.
Másodjára pedig ne lássuk a mindenkor
esetleges érdemtelenségeket. Kedves
PetriGyurka, a nehezén túl vagy
(sikerült meghalnod [várakozásaidnak
megfelelõen]) most hát nyugodtan
alakítsd ki halálkodó
létmódodat, amennyiben megadatik.