Vers mindenkinek

Ma
ehető krémest,
iható jégturmixot
kapsz vacsorára.

34433: [olyan keletiesen társadalmas-kritikásra sikerült a reggel. Nem így szerettem volna...]
Fáj
Rám kényszerített szavakba suttogod Istent
De engem perelsz
Én elnémulok
Te bántasz
Megkövült tekintetem a parki szobrokéba zuhan
Felnevettem...

Ha
szerető szívem
rianó jégszobráról
lecsúszna leple

34428:
A felkelő nap,
színarany almaszósza.
Áll már a szobrom?

34429:
dermedt szavakat
csomagolok díszesre
kukába velük

Ne félj tőle, ő
Nem hamis szerető, csak
Szeretetre vár...

Bizony, jaj Neked,
Mert őt szereted, aki
Elvette eszed. (:) )

Hogy is vót? Rövid is, tömör is, oszt még bölcs is?
Nem kéne, de őt
Szeretem, elvette az
Eszem. Jaj nekem.

34427:
Bearanyozta a
szobrot a felkelő nap
szónokok álma

Egy néma Isten
perlőjére rákövül
a kényszerzubbony

34424:
Azangyalát,
a film felpörgött,
mielőtt le,
én kitágult pupillákkal kompenzálom zúgó fülem,
Isten áldjon,
meg meg is,
Te Lány,
Angyalod van?
Jazzangyalát...

34417:
csatlakozom az előttem írókhoz. Van-e még több ilyen? És hmmmm... :)

JA: FÁK
Puha szántások esővert, leves
gerezdjei között
csüggedten várják a fák a sebes,
apadt mellű ködöt.
Sárga levelük lefele konyul,
törzsük vizes, ragyog.
Kisírtan állnak - gyorsan alkonyul
s e fák magányosok.
Még gallyas, vágatlan, sudár alak
mind: hántatlan dorong.
Fényes gyümölcsük helyén hallgatag,
zömök varjú borong.
Görcsösen fogja ijedt gyökerük
az elmálló talajt.
Nedvük sebesen kering, tüdejük
még zörren, még sohajt.
Rügyre gondolnak mormolva e fák.
S a tág ég tiszta, nagy -
reggel az erkölcs hűvös, kék vasát
megvillantja a fagy.

Ezer el nem csókolt csók
Szemeidnek tengerében még
el nem merülhettem,
hangod nem hallhattam,
kezem arcodhoz nem érhetett,
mégis
ezer el nem csókolt csók mélységében
bírhatom szerelmedet.
S szívemet, mint pecsétet,
szívedre helyezem…

Dsida Jenő: Tavalyi szerelem
Emléke visszacsillog
s olykor arcomra tűz,
arcomra, mely fakó
s elmúlt évekbe néz.
Fényes volt, mint a csillag,
forró volt, mint a tűz,
fehér volt, mint a hó,
s édes volt, mint a méz.
Még néha visszacsillog,
de már nem bánt, nem űz,
enyhén simogató,
mint hűs, testvéri kéz:
Lehullott, mint a csillag,
elhamvadt, mint a tűz,
elolvadt, mint a hó,
s megromlott, mint a méz.

34420: Nem a rímekre! ;) A haiku 5+7+5 szótagos sorokból áll. Ezért kontárkodtam bele!

34416: Nem mindig figyelek a rímekre. Van, amikor nem tetszenek.

34417: Van még?

34417:
Hm! :)

Lefekszik és nem alszik el
Egy néma Istennel perel
Míg rákövül az éjszaka
Az álom kényszerzubbonya

34415:
Így talán haikusabb:
Enyészet hava,
jő a halál, elmúlás,
s a Nap oly sötét.

Enyészet hava jő,
elmúlás, elmúlás,
s a Nap oly sötét...

Ősz hűs permete
homályos útra hul, s lám
vetkőznek a fák.

3,14
sírni már nem tud
könnyei elfogytak
rózsaszirmán Π

Általában
Ébreszt a reggel
Altat az est
Ordítani sem rest
a hajnali kakas
A függény odébb libben
Indul a nap.

ne engedjétek
szemeiben félelem
lázad ellenem

Az utolsó rózsaszál
Sírni már nem tudok, elfogytak könnyeim.
Utolsó gyöngye rózsaszirmán pihen,
parkok fázós bokrán, egy elárvult virág
reggel még könyörgött, hogy magammal vigyem.
Otthagytam, hisz másé.
Csak szomorúan néztem,
ahogy dacolva pompázott
a hideg őszi fényben.
http://vevavers.freeblog.hu/archives/2007/10/24/Az_utolso_rozsaszal/

Te
A palettát új
kép színezi át. Jól áll
ez a boldogság.............:)

Én
Látom lángodat
Viaszpecsét ujjamon
lágyan törékeny

Füstben, ködben lázad ellenem a világ
Pedig függök tőle szűntelen
Ott vibrál szemeiben a félelem
Figyelem, figyelek
Szabad akaratom gravitál
Indulna lefele
Én meg rángatom
a zsinórt
Csöngetek
Riadó, szavak, kezek, kapaszkodjatok
Ne engedjetek, ne engedjetek, ne engedjetek
El ne engedjetek...