Egyik barátom és menyasszonya
nemrégiben egy hónapot töltött
Oroszországban. Valami 20 órát kellett
vonatozni egy városig Moszkvából, hogy
már közel legyenek Puskin
szülőfalujához, ahová busszal
kellett továbbutazni. Gondolták,
megkérdezik az állomáson, mikor megy
vissza legközelebb vonat Moszkvába, hogy
ahhoz igazítsák a programjukat.
Namost állítólag ez ott úgy van,
hogy arrafelé mindenhová egy hatalmas,
tömörvas ajtón kell bemenni.
Szóval be kell rúgni az ajtót, és
nem tudod, mit találsz majd mögötte,
kis sufnit, raktárt, irodát, lakást,
vécét vagy mit. Csengő vagy ilyesmi
vagy tájékoztató szöveg
állítólag nincs.
Így hát ők ott az állomáson,
miután leszálltak a vonatról,
betaszították az egyetlen vasajtót,
amit megláttak, és ezáltal hirtelen egy
lepukkant, piszkos - Stalker-filmet idéző -
váróterembe jutottak, ahol nem volt senki,
csak két asztal, és az egyik
mögött egy öreg orosz nő. Az
egyik asztal fölé az volt írva:
Pénztár, a másik fölé az volt
írva: Információ.
Odamennek az - állítólag - szottyadt,
bajszos gyévuskához, aki a Pénztár
felirat alatt üldögél, és
megkérdezik:
- Jó napot, lelkecském, gyávuskám
angyalom! (a menyasszony orosz szakos,
állítólag ez arrafelé a
megszólítás) Arról szeretnénk
érdeklődni, mikor megy vonat vissza Moszkva
felé...
- Ez nem az információ. - És faarc. -
Nem látják? Ez a pénztár... -
És mutogat a másik asztal felé.
- De gyévuska, ott nem ül senki!
- Ez akkor sem az információ! - És a
gyévuska még tesz-tesz egy-két percig
az asztalánál, vakargatja a szőrit,
papírokat rendezget, (barátomék
tanácstalanul állnak és várnak a
másik, üres asztal előtt), majd
feláll és ÁTÜL AZ
INFORMÁCIÓS ASZTALHOZ!, szembe a
barátomékkal, és megkérdezi:
- Jó napot, lelkecskéim! Miben
segíthetek?