18961: Kedves Bálint, a felvetéseid
érdekesek, én nem mondanám, hogy
reflexióra érdemtelenek, főleg, hogy
zárójelben megjegyzed, hogy magad is osztod
a leírt nézetet.
Én pl. másképp látom ezt: tudom,
hogy sokan manapság annak az iskolának a
hívei, hogy ami az író keze alól
kikerül, az onnantól önálló
pályára kerül, és ez
nagyjából majdnem így igaz is, de
annyira azért ne sarkítsuk ezt ki, hogy
onnantól kezdve semmi, de semmi köze nincs
vagy beleszólási joga, mi történik
és ki mit csinál ezzel a művel ---
vegyük fogyelembe, hogy ez csak egy
felfogás, és felfogások jönnek,
felfogások mennek, ne essünk bele abba a
hibába, hogy fentartás nélkül azt
hisszük, hogy az a felfogás
örökérvényű, ami
véletlenül épp akkor dívik, amikor
mi belenövünk a mesterségbe:
emlékszik még valaki, egy időben
bejárogatott ide egy Lamorak nevű
fickó, na ő nagyon durván beleesett
ebbe a hibába --- másrészt meg ott van
még az a körülmény, hogy
kőkemény hitelvesztést is elszenvedhet
egy író, ha a tőle vett
szövegrészletet olyan dolgok
igazolására használják fel, amivel
nem tud vagy nem is lehet azonosulni, és nem
lenne jó, ha megvonnánk tőle a jogot,
hogy pl. ilyen esetben nem hallassa a hangját.
És ne mondjunk ki olyat se, hogy valaki nincs
tisztában az irodalom mibenlétével,
csak mert egy lehetséges elméletnek nem
híve, vagy arról a dologról valami
mást gondol. Én azt mondom, az nincs
tisztában az irodalom
"mibenlétével" (rettentő
stílustalan szóhasználat
egyébként, a legrosszabb fajta
filozófiai bikkfanyelv), aki úgy hirdet
elméleteket, mintha az megfellebbezhetetlen
természeti törvény lenne, mert nincs
tisztában azzal, hogy sem az irodalommal, sem
annak elméletével kapcsolatban nem
beszélhetünk és soha nem is
beszélhettünk ilyenekről, én
inkább ezt nevezném arroganciának
(és butaságnak), nem azt, amikor az
író ilyen-olyan rendelkezésekkel
él a műve utóéletét
illetően (egyébként sokkal több
író megtesz ilyet, mint hinnéd)