Nézd, a dologhoz végérvényesen
hozzátartozik, hogy az eszmefuttatással a
nők ne értsenek egyet.
De.
Egyrészt ez az eszmefuttatás a tartós
kapcsolatban együtt élő nőkre
igaz. Amíg ez nincs meg, addig egy nőnek
nem kell szuperpasi, csak valaki, aki a fontosabb
igényeinek megfelel. Vagy csak valaki
egyáltalán.
A másik fontos érv, hogy a nők gyakran
idegesek és mérgesek a férfira, mert az
nem valamilyen. Nem figyelmes, nem segít, nem
takarít maga után, nem hoz ajándék
ot...
A férfiakat ez rettenetesen aggasztja.
Egy férfi szerint azon igen is lehet idegeskedni,
ha egy ember valamit csinál. Pölö
elpakolja az iratainkat, nyafog, beleeszik az
ételünkbe, tévézik a
konyhában, sorolhatnám.
A férfi ilyesmiken idegeskedik, és nem tudja
elképzelni, hogy azon miért kell
idegeskedni, ha valaki nem csinál valamit...
Ráadásul a nő szentül meg van
győződve, hogy az ő 24
órás foglalkozása a legnehezebb a
világon és a szívtelen férfi csak
hazajön, és simán nézi, hogy
ő takarítónő, anya, tanár,
masszőr, kurva és ki tudja mi
még...
A nemek közötti konfliktusban sajnos
semennyit sem számít, hogy a nőnek
ebben maximálisan igaza van.
Innen egyenes ágon következik a tény,
hogy egy nő annál jobb, minnél
láthatatlanabbul éri el, hogy a férfi
valamit megtegyen.
A "már megint nem mosogattál el"
"ugye elviszel már valamikor
színházba, itt fogok megaszalódni a
konyhában" helyett a jó nők
"Múltkor nagyon fölizgultam amikor
mosogattál" és "Foglaltam asztalt
és színházjegyet holnapra"
szövegekkel nem csinálnak fesztivált,
hisz az ég világon semmire sem
jó....