Az IKKA a külföldre szakadt hazánkfiai
zsebéből a pénzt ügyesen
kiszerelő megoldás volt: az illető
jóféle devizáért vehetett
utalványokat ("csekkeket")
különféle javakra, amiket hazai
rokonainak adhatott, és ők itthon
beválthatták. Ez nem csak nálunk, de
még a Szovjetunióban is létezett (csak
ott gondolom, más néven).
A "dollárboltok" (pl. a Kígyó
utcai, mi oda jártunk :) ) természetesen nem
csak a fenti utalványokat váltották be,
hanem kiskerben árultak mindenféle
fogyasztói dolgot, ahogy Katalin írta. Ital,
sztereó rádiósmagnó, illatszer, no
meg a hazai háztartásokban ritkán
vendégeskedő, "luxus" nyugati
csokik (Milka, Toblerone, Mars, amiket ma bárhol
utánad dobnak :) ), minden volt, bárkinek,
csak lényeg, hogy konvertibilissel fizessen.
(Utólag nézve vérforraló
szégyen, hogy a világ normálisabb
részén hétköznapi árucikkek
így felértékelődtek, ilyen torz
értékrend alakult ki
generációkban. Hja, így sanyargattak
ők :) )
Az UNRRA viszont egyszerűen segélycsomag az
ENSz egyik karitatív alapjától.
(Ha jól értelmeztem.)