Az IKKA a külföldre szakadt hazánkfiai zsebéből a pénzt ügyesen kiszerelő megoldás volt: az illető jóféle devizáért vehetett utalványokat ("csekkeket") különféle javakra, amiket hazai rokonainak adhatott, és ők itthon beválthatták. Ez nem csak nálunk, de még a Szovjetunióban is létezett (csak ott gondolom, más néven).
A "dollárboltok" (pl. a Kígyó utcai, mi oda jártunk :) ) természetesen nem csak a fenti utalványokat váltották be, hanem kiskerben árultak mindenféle fogyasztói dolgot, ahogy Katalin írta. Ital, sztereó rádiósmagnó, illatszer, no meg a hazai háztartásokban ritkán vendégeskedő, "luxus" nyugati csokik (Milka, Toblerone, Mars, amiket ma bárhol utánad dobnak :) ), minden volt, bárkinek, csak lényeg, hogy konvertibilissel fizessen.
(Utólag nézve vérforraló szégyen, hogy a világ normálisabb részén hétköznapi árucikkek így felértékelődtek, ilyen torz értékrend alakult ki generációkban. Hja, így sanyargattak ők :) )
Az UNRRA viszont egyszerűen segélycsomag az ENSz egyik karitatív alapjától.
(Ha jól értelmeztem.)