Csengetés, ajtónyitás...
- Jó estét! Meghoztuk, szereljük!
- Mit?!
- Hát a sötétségmérőt.
Pardon, szabad?
- Miféle
sötétségmérőt?!
- Hogyhogy mifélét? Nem tetszett papírt
kapni?
- Nem én!
- Akkor, tessék.
- Nekem ne szereljenek ide semmit! Van nekem már
mindenem! Gázóra, villanyóra,
hőmérőből kettő,
vekker...
- Sötétségmérője is?
- Az nincs, de...
- Nalátja. Hol van még a minden!?
- És mit mér ez?
- Hát sötétet. Hova szereljük?
- Talán oda, a sarokba...
- Nem lesz ott neki túl sötét?
- Nem az kell?
- Nézze! Túl sötétben könnyen
tönkremehet. Nem szabad túlterhelni! Meg
aztán, maga is rosszabbul jár.
- Miért?
- Nagyobb lesz a sötétszámla.
- Mi?! Még fizessek is a
sötétért?!
- Miért? A villanyért nem fizet?
- Azért igen, de...
- Akkor meg ne csodálkozzon. Szóval, ha a
sarokba tesszük, ott többet mér majd,
bár tehet elé egy lámpát, csak
akkor a villanyszámla lesz nagyobb.
- Jó, tegyék az ablak elé.
- Rendben. De akkor meg a szoba lesz egy kicsit
sötét.
- Ettől a kis vacaktól?
- Dehogy. Ez csak a
mérőhelybemérő.
- És mekkora a mérő?!
- Kétszer négyszer feles.
- ...méterben?
- Igen.
- Nincs kisebb?!
- Csak nagyobb. Hatszor kettes, hétszer
hármas meg nyolcszor négyes. De az már
közületi.
- És miért ilyen nagyok?
- Hogy ne tudják ellopni. Meg aztán kell a
hely a fogaskerekeknek, a plombának, a
hangszigetelésnek. Igy is
dübörög.
- Mi?!
- De sokat csodálkozik! Bizony vége az
éjszakai nyugalmas csöndnek. Na, behozzuk...
Leolvasni tudja?
- Azt is nekem kell?
- Igen. Kevés az emberünk. Szóval, nem
könnyű leolvasni, mert világosban nem
mutat semmit. Sötétben meg maga nem lát
semmit. Egyedül él?
- Szerencsére.
- Ez esetben nem az. El kell végeznie a
leolvasó tanfolyamot.
- ...jaj...
- Nyugi! Mindenki átmegy előbb-utóbb.
És csak két hónap. A lényeg az
ugrás.
- Milyen ugrás?
- Hát a villanykapcsolótól a
mutatóig. Leolvasás előtt felkattintja
a villanyt, aztán usgyi! Fénysebesség
plusz egy picire kapcsol, hogy elérje a
mutatót.
- De ha gyorsabb vagyok a fénynél, ekkor
még sötétben érek oda és nem
látom, hogy mennyi sötét van.
- Azt nem. De meg tudja fogni a mutatót, hogy ne
menjen vissza nullára, mikor odaér a
fény. Mondom, nem nagy ügy. Ugrik,
igyekszik, és már csak várja a
fényt, meg leolvas.
- ...és ha nem egyedül élnék?
- Akkor a társa kezeli a villanykapcsolót,
maga meg a mutatót fogja.
- És mi lenne, ha elemlámpával
csinálnám? Megfogom a sötétben a
mutatót, és rávilágítok.
- Szabálytalan. A lámpa a lábára
eshet. Volt már ilyen. Megijedtek az
adattól.
- Én szorosan fognám a lámpát.
- Biztos?
- Biztos.
- Na jó. Akkor adunk egy beutalót az
elemlámpafogó táborba.
- Hova?
- Hát a lámpafogó kiképzőbe.
Jó a hortobágyi?
- Nem tudom, még sohasem voltam benne...
- Nagyon jó. Amerikai módszerekkel
képeznek. Először faágon
gyakoroltatják a markolást, aztán
felkerül a lámpaszimulátorra,
végül pedig levizsgázik
éleselemessel.
- Tetszik a program, de tényleg jól tudok
fogni.
- Uram, én elhiszem, de ha nincs róla
igazolása a
sötétség-leolvasás ellenőr
megbüntetheti.
- Ő is fog jönni??
- Hogyne. Keddenként. Akkor mindig itthon kell
lennie. Ne nézzen rám ilyen
sötéten, mert magasabb lesz a
számla!
- ...ez a ... ellenőr pontosan mit
ellenőriz?
- Hát, hogy maga szabályosan tud-e
leolvasni. Nem hajol-e túl közel a
géphez.
- Miért, mi történik, ha túl
közel hajolok?
- Még ezt sem tudja? Beüti a fejét!
- ..jaj...
- Jaj bizony. De igényelhet leolvasó
sisakot.
- Na jó, feladom. Nézzék...nem lehetne,
hogy maguk nem találtak engem itthon?
- Hát...
- Kétezer?
- Rendben. Viszlát!
- Inkább ne!
Ajtóbecsukás. Azonnali csengetés, majd
ajtónyitás...
- Jó estét! De jó, hogy hazaért!
Az előbb nem találtuk itthon...