Nagymaminak
Én sem vagyok már fiatal,
Te háromszor annyit éltél
Gyerekként még szekérrel
jártatok,
Most karácsonyra mikrót
reméltél
Egy férfi sem tartott ki veled,
Megszöktél egy török
szerájból,
Nagyapám korán elment,
Majd egy válás. A
kórházból
Elköszönt utolsó férjed is,
Harmadik mostoha nagyapám,
Ott álltál az ágya mellett,
S közétek állt egy paraván
Azóta ha fölkereslek,
(Gyakran, mert nagymami finomat főz)
Az ablakban már látom arcodat:
Kint is, bent is ősz...
Most a kórházban vagy ismét,
De te fekszel az ágyban,
Nem gyötörnek kínok,
Nem szenvedsz a lázban
Nem fáj semmi részed,
De mozognod nem szabad,
Már csak a szemed beszél,
Nem a szádból a szavak
Pedig ahogy főztél,
Még szebbek meséid,
Csak mondtad órákon át,
De sohasem végig
Most is, most is mondanád,
Formálódnának a szavak,
Egy ér a fejedben közbeszól
Most beszélned nem szabad
Hallgatom ahogyan nézel,
Dinnyét dugok a szádba,
S kiszólok a nővérnek,
Mert te helyben mész ki. Ágyba.
Annyi mindent mondanék,
Hogy a rétesed mily finom,
hogy virágzik a kaktuszom,
Hogy táncolj majd a lagzimon!
S ha gyermekem lesz, majd öleld meg,
Mindegy, hogy megy-e akkor a beszéd,
Hogy csikizd majd meg őt (mint engem)
Hogy nevessen, hogy veszítse eszét
Hogy majd, ha már nem leszel,
Legyen egy kép rólatok,
Hogy lássam honnan hová megyek,
Hogy legyen nyoma, hogy boldog vagyok
De most csak feküdni türelmesen,
Aludni, nem szomorkodni
Bár tudom nem lehet könnyű
Szavak nélkül gondolkodni
Látom szemedben arra vársz,
én is elkezdjem életem,
A négybetűs élet terhes volt Neked,
Legyen hát szép majd énnekem
Te bízol bennem, jobban mint más
S tudod, az is érdekes,
Biznom nekem is, ahogyan Neked,
Mindíg de mindíg érdemes
Akkor is, ha nem lesz több szó,
Akkor is, ha nem lesz gyermekem,
Mert fejemben őrzöm hangodat,
Míg elmúlik életem...