itt lenne az ideje
írni verseket,
ha nem tudok sokat
legalább keveset,
de jo lenne már igazán írni egy
szépet,
elmesélni vele akár egy emléket,
akár egy érzést, vagy egy
gondolatot,
akár egy csillagot, mely az égen ragyog,
akár csak egy képet,
talán majd egy szépet.
akár néhány mondatot,
akár oldalakat,
mely mint a Nap ragyog,
vagy mint az éj sötét marad,
írni valamit, akár csak egy képet,
de, ha már leírom számít minden
részlet.
ez lesz csak az igazán nehéz feladat,
szavakba sűríteni egész oldalakat,
olyan szavakba, amelyet az ért kinek mondom,
olyan mondatokba, hogy ne legyen rá gondom,
de nem is olyan egyszerű szavakkal
beszélni,
sokkal könnyebb lenne gondolattal
mesélni,
átadni érzéseket, átadni
képeket,
tapasztalatot egymásnak, amiről csak
lehet.
hallgatnának a szavak,
figyelnének a mondatok,
s éreznénk ahogy a csendben
a gondolat felragyog,
az lenne az igazi, az lenne a jó,
olyan, ami semmihez nem hasonlítható,
mert a csend, az igazi
nem fér hozzá kétség,
a csend az már valami,
önmagában érték,
hisz nincs benne semmi,
de minden benne van,
az éréke
már-már megfoghatatlan,
ha megfogtad tartsd meg egy ideig
de ne erővel....,
csenddel...