Nu gyermekeim a következőkkel tán
sértem a szerzői és szomszédos
jogokat, ám megéri :)
CSERNA-SZABÓ ANDRÁS:
Apám hasa
Szakácsné-pörkölt
1924 augusztusának második napján
Bródy Sándor a pesti Korzón
sétált a jó apám hasával, s
ahogy az már lenni szokott, nőkről s
azokhoz tartozó házszámokról
diskuráltak. Mindketten gojzervarrott cipőt
viseltek, sétapálcáik ütemesen
csattogtak az utcakövön, szélcsend
volt, ragyogó rántotta a napkorong.
Sanyi bácsi halkan felemlített egy
szőkét, akinek a bal bokáján
csillag alakú anyajegy honol, apám hasa
pedig ámulva hallgatta, akár
bálnák a tengerfenék végtelen
némaságát. Azután a has
lendült beszédbe, s hevesen
gesztikulálva egy Balzac-arcú, budai
kisasszonyról értekezett, aki a
gyönyör legmagasabb pillanataiban éppen
úgy vonyít, mint falusi eb a teliholdra.
Szó került még egy
bizonyos kalaposlányról, akinek a
csókja olyan, mintha gombostűvel
szúrnának a férfiszív
legközepibe, azután egy zuglói hentes
feleségéről, aki a csontból a
velőt egyetlen szempillantás leforgása
alatt, egy szuszra szippantja ki,
valamint három csacska színitanodás
lányról, akikben ugyan nincsen semmi
különleges, fiatalságuk mégis
felfrissíti a lelket, akár a
mentalevél.
De ekkor Sanyi bácsi hirtelen megtorpant,
tekintetét és
sétapálcáját a szilvakék
ég felé emelte, orrlikai kikerekedtek, s
hevesen szimatolni kezdett a levegőbe.
Példátlan eset, mondta végül. A
vénséges Dunának, nem fér
hozzá kétség, pörköltszaga
van. Apám hasa is megszagolta a leget, s
konstatálta, Bródy úrnak bizony igaza
van.
Felettébb különös,
állapították meg egyszerre, majd
folytatták a sétát.
A társalgás folyamában a nők
után természetesen az étkek
következtek. A szív és a has
rokonsága. A szerelem és a falat
közössége. És persze a
pörkölt mindenhatósága.
Bródy úr hosszan dicsőítette a
pörkölt pompás
intézményét, illatát,
egyszerűségét és
nagyszerűségét,
gőzölgésének fizikáját
és metafizikáját, arcát,
tekintetét, sűrűségének
ideális voltát.
Mégpedig éppen e szavakkal:
- Ez a mi fő ételünk, akik e nemzeti
államban élünk, akár mint a
hős Árpád, akár mint a
parittyás Dávid ivadékai. Jó,
erős, paprikás pörkölt - for
ever! Az összes pártok ebben a hitben
egyesülnek. Ebben nincs vélemény-,
ízlés- és
érdekkülönbség. A
pörköltben hisz Bánffy is, Hock is,
és én nagyon félek, hogy
Apponyiból nem lett még több, mint ami,
csak azért történt, mert nem hitt
elég erősen és őszintén a
pörköltben, az igaziban. Íme,
Andrássy Gyula csak előkelően volt
nevelve, és épp most hallom az egykori
szakácsról - aki most chef a margitszigeti
vendéglőben -, hogy a gróf minden
étel között legtöbbre
becsülte a pörköltet. Nemzeti
karakterünknek, éghajlati viszonyainknak
legjobban te felelsz meg, pörkölt. De
valóban légy is megpörkölve, ne
legyél hóka, sápadt, világos.
Égő barnának kell lenned, és ne
legyen alattad a lé rövid, de hosszú
se, híg se. És ha csontos
bornyúhúsból készülsz, leved
erősbítésére szolgáljon egy
kevés, igen apróra vágott,
úgyszólván fasírozott
marhahús, ha lehet, kemény és
színes felsál.
Mondta-mondta az agg literátor, apám
hasának a szót át nem engedve, bár
a beszély vége felé már
érezte, kissé túlmagyarázta a
dolgot, s jobb volna újra a nőkre terelni a
témát.
De barátom, szólt ekkor megint Sanyi
bácsi, engem a legcsúnyább
szakácsné még mindég jobban
érdekel, mint a finom falat. A napkorong hirtelen
befejezte a ragyogást, s a korzói
népnek most már úgy tűnt,
inkább zóna borsos tokányra
hasonlít, mint tojásrántottára.
Ej-ej, gondolta magában apám hasa, nincs ez
rendben így. Nem helyes, ha a férfi a
szívért lemond a hasról, de az sem, ha
a falat kedvéért a szerelmet hanyagolja.
Mind a kettőt akarni kell. Együttesen
és folyton.
E percben határozta el Mesterem, hogy
barátjának olyan étket
készíttet, mely végleg kiveri
fejéből azt a balga ideát, miszerint
nő és étek között
választani illik.
Apám hasa hetekig járta a
fővárosi vendéglőket, hogy a
kellő húsra ráleljen.
Három pár gojzervarrott cipőt
koptatott el a sok gyaloglásban, s bizony a
végén már a vízhólyagok
úgy verték fel lábfejét, mint a
borosta a borissza matróz állát. De nem
adta fel, a magas égről a
barátság csillaga öntött belé
újabb erőket, akárhányszor csak
múlani kezdett harci kedve. Volt a Kéhliben,
a Gundelben, a Siposban, a Gellértben s még
száznyolc helyen, de a tökéletes
húst nem lelé.
Voltak szép darabok, ez tagadhatatlan, de
apám hasa avatott szeme mindegyikben talált
valami aprócska hibát. Az egyik kissé
mócsingos volt, a másik túl
sovány, akadt, amelyikkel viszont pontosan az
volt a baj, hogy erősen zsíros,
néhány puhának bizonyult, de
felmerült a problémák között
a rágósság veszélye is.
De nincs az a veszett ügy, melynek fejére
végül a szívósság ne
tudná felhelyezni a siker koronáját,
így aztán a 113. helyen apám hasa
mégis megpillantotta, amit annyira keresett.
Pontosan olyan volt, ahogy álmaiban
képzelte. Zsíros, de erős. Bőre
vastag, de puha. Tekintete pajkos, lépte
örömtől suhanó, arca kedves. Egy
kültelki kis fogadó konyháján
megtalálta azt a szakácsnét, akit
annyira keresett. A tűzhely előtt
állt, és nyurga fakanalával
orjalevest kavart vidáman. Apám hasa
odalépett hozzá a buja gőzbe,
baljával megfogta a nő vastag
kacsóját, jobbját tömör
csülkére simította.
Asszonyom, kezdte, egy pörköltről
lenne szó... Nem gond, búgta vissza a
szakácsné, mintha zsenge, tavaszi galamb
lett volna előző életében. A has
kissé megharapta az asszonyi fülcimpát,
s a pihés hallószervbe suttogta:
De magából készülne. A Bródy
művész úrnak... Mindent az
irodalomért, susogta szerelmesen az asszony, s
pár pillanat múlva már az
előkészítő asztal tetején
hemperegtek, hangos nyögések, intim
sóhajok, izzadság- és
örömszag, valamint fokhagymaillat
közepette. Ilyet még egyik
kézilány sem látott, az
orjalevesről nem is beszélve. A szerelemmel
megédesített hús konyhakésszé
varázsolásáról ehelyütt
mégse essék szó. (Ne szóljunk a
döfésről, a test fűrésszel
való osztásáról, a
vérfürdőről, a húsbárd
suhogásáról, a testtől
elszakított fejről, ami lehuppant az
asztalról, s baljósan végiggurult a
konyhapadlón, ne szóljunk a
márványkocsonyává meredt
szemekről se, a csontok
kopogásáról, a macskának
dobott belekről. Ezekről egy szó se
essék.)
Csak a disznózsírban pirított
makói vöröshagymáról, a
reá szórt kalocsai paprikáról, a
kockára vágott hús
belehullásáról, a
pörkölődésről, a
belefőzött szentesi
zöldpaprikáról, a kevés
zúzott fokhagymáról, a csipet
borsról s a még csipetebb friss
petrezselyemről és
majoránnáról. A pörkölt
hálás jószág, magyarázta a
kültelki kuktáknak apám hasa. Az ember
megadja néki a kezdő lökést,
azzal elvan a fedő alatt magában.
Megfőzi magát.
Azzal lefedte a lábost, kis sámlira
telepedett, s előadta nézeteit a konyhai
nemzetnek. Mind gyilkosok vagyunk, magyarázta a
kézilányoknak és kuktáknak. Az
étel története öléssel
kezdődik, s kéjbe torkollik.
Ölnünk kell, nincs más
választásunk. Ez a sorsunk, gyilkossá
kell válnunk, ha enni akarunk. Márpedig enni
akarunk, ebben vita nincs. A böllérkést
pedig az ízlelőbimbók adják a
kézbe.
S mikor apám hasa barátja elé tette a
szakácsnéból készült
pompás, gőzölgő
pörköltet, Sanyi bácsi ránc
szorította szeméből egy
könnycsöpp az étekbe pottyant. Bal
szemének sarkából
préselődött elő, lassan
végigszánkázott a
száraz arc egy vékony csatornáján,
majd megkezdte halálos zuhanását. Az
író szemével követte a csöpp
hullását, s mindent egyszerre látott
meg benne. Együtt látta a gyilkost, az
áldozatot. Együtt a férfit és a
nőt. Az ételt és a szerelmet. Pestet
és Budát. Ölést és kéjt.
Vért és aranyt. Szívet és
észt. Keményet és puhát. Húst
és csontot. Élethalált.
Igen, merengett Bródy úr, mikor a
könnycsöpp a pörköltbe csobbant.
Igen, nincs is más értelme az életnek,
csakis a zaft. Ételben, nőben
egyaránt.