Majmim, kik eleddig testvérim valátok,
Fán csimpaszkodtomban hű társim
valátok,
Meghatva állok ím búcsuni
alátok
mivel kezdetét vőn emberré
válásom,
sok hasraesés közt kétlábra
állásom.
Az kies barlangban lészen már
szállásom.
De bármerre viszen rangos emberségem,
testvér emlékitek soha meg nem
sértem.
Esküre emelem kezem.
Most mit csodálkoztok ezen?
Persze ezt mellsőnek nevezik
akik még oktalan makik.