Jozef Snejder egy tál spagetti felett ült
pizsamában várva a halált. ebben a kis
felnémeti szanatóriumban, ahol a
gyógyíthatatlan rákos betegek
éltek, még lehetett néhány darabka
márványsajtot találni a
hûtõben. levette szemüvegét
és kinézett az ablakon. tél volt, jan.
6-ika, elnézett a havas táj
fölött. egy sasmadár közeledett
egyenesen feléje, és eszébe jutott egy
kiskori emlék. amikor homlokon rúgta egy
ló, elsötétedett elõtte a
világ, és egy fényes lópatkó
rajzolódott ki a szeme elõtt. most
megértette, hogy minden út egyszer
visszatér oda, ahonnan elindult, hogy ez csak egy
átalakulás, ami vár rá, egy
újjabb futam a zongorán.
- Bela Kondor masche zuglische deine ojge, du
thoppiktoter. - gondolta utoljára.