hidd el, kedves klón, nem szívesen
beszélek én az életemről, de ha
már így szóba jött: nem vagyok
agresszív, de annyi keserűség ért
(megölték a gyerekeimet, agyonverték a
szerelmemet), hogy pánikhelyzetben lehet, hogy
képes lennék arra, amit írtál
(lásd pl. a mad max c. film).
mindenki cipeli magával a problémáit,
együtt kell élnünk ezekkel; ebben nem
különbözik sem dádá, sem az
óriásunk, sem te, sem az elismerésre
vágyó mézeskalácsos nagyi, sem
én (elnézést, ha kihagytam valakit). de
ez még senkit nem jogosít fel
gyanúsítgatásra. hogy mi lakozik a
lelkünk mélyén, azt más nem
tudhatja, talán még mi magunk sem.
arra kérnék mindenkit mégis, hogy
gondolatainkat nyilvánosan osszuk meg
egymással, mondjuk a kakaó bárban
mézeskalács mellett, ne pedig priváti
sugdolózásokkal. természetesen annak is
megvan a maga szerepe, de alapvetően én a
transzparencia híve vagyok, amit megtudok, azt
többnyire megosztom másokkal is.