a szóval a mókusokról nem tudok
nyilatkozni, de mint már mondtam, a kismarosi
pelékről igen. és mivel ezek
közeli rokonai a mókusoknak, talán
használható infó ez a mi
édesdrága Áronunknak.
***18 éven aluliak csak felnőtt
felügyelete mellett olvassanak tovább***
Kismaroson rengeteg pele lakik a sok-sok
tölgyfán. Éjszaka minden fán
sikítoznak a pelék -- asszem ez a sima
kommunikációs módszerük, és
nem halálsikoly.
Mikor megvette a Sz a házat, az emeleten
levő sok régi ronda bútort a kedves
kis rágcsálók által teljesen
szétcincálva találtuk. Cinca itt, cinca
ott, peleszar meg mindenhol. Ez önmagában
még nem is akkora gond, de a tető
megjavíttatása és teljes
leszigetelése után már nem lett volna
annyira jó szétrágott tető alatt,
peleszar közepette aludni. A padláson
lakó pelecsalád nagy része ki is
költözött a munkások
segítségével, sőt, a Majka is
élesítgette a fogait egy kb 10
pelebabából álló
különítményen. A
következő pelét a wc-ben fejjel
lefelé találtuk meg -- belefojtották a
munkások, csak elfelejtették utána
kidobni, mielőtt mi kiérkeztünk.
E szörnyűségek után már csak
egy pelelegény maradt a padláson,
Padlási Ede. Minden éjjel, mielőtt
kiment volna sikítozni, fel-alá
rohangászott a szigetelés és a
tetőcserepek között, amitől a
Majka mindig felvillanyozódott - szó
szerint, mert az orrát bedugta a konnektorba
és ott szagolta Ede nyomát.
Egyik este, amikor beléptem a házba a
teraszról, rajtakaptam Edét, ahogy
épppen spurizott (sic!) be a kanapé alá
a földszinten. Ez lett a veszte szegény
párának. A Sz felemelte a kanapét, Ede
kifutott, Majka elkapta, megrázta, megint
megrázta, gerincét eltörte, Márti
kesztyűvel megfogta, a tábortűzre
kidobta, és másnap a Majka nagy
örömmel megette.
Pont mint a mesében.