Tetszik ez a simogatásosdi: akár a Kis
Lelked topicban is lehetnénk (Robesz, hol
vagy?!). Merthogy ahogy a
hozzászólásokból kivettem: itt nem
is egyértelműen (csak) a fizikai
simogatásról van szó, hanem
jócskán benne vagyunk a lelki
sűrűjében.
Sztem több oka is van annak (sajna), hogy
egyértelműen nem elég a világon a
simogatás mennyisége. Akár a fizikai,
akár a lelki aspektusát veszem.
1. Sok embernek eleve nincs arra túl sok
ingerenciája, hogy egyáltalán
bárkit is simogasson, hiszen észre sem veszi
a másik embert. Jó, lehet, hogy közben
beszélget vele, meg egyéb szociális
tevékenységek, de annyira self-contained
(akár lover is, bocs, teljesen Morcheeba
lázban égek), hogy a másikat
tul.képpen alig veszi észre.
2. Mások azért tarják vissza a
simogatást, mert a jólneveltségük
nem engedi számukra. Visszacsatolván a
korábbiakhoz, akár azért, mert volt
egy-két félreértéses
élménye (ő kapta vagy ő adta),
vagy mert a szeretet kifejezésének ezt a
mintáját soha nem látta azelőtt.
S nem is tudja hogyan kell.
3. S sztem a legfontosabb, amiért sokan
kerülik a simogatást, az amiatt lehet, mert
veszélyes. De még mennyire! Hiszen ahhoz,
hogy egy másik embert meg tudjunk simogatni
(úgy hogy az tényleg azt jelentse, ami),
KÖZEL kell lenni hozzá. Közel engedni
bárkit magunkhoz pedig veszélyes, mert
igen-igen meg lehet égetődni.
Biztonságosan csak az tud simogatni, s jól
simogatást elfogadni, aki fel tudja és meri
vállalni a másik KÖZELSÉGÉVEL
járó veszélyt. Ezt a mai világban
kevesen teszik meg (szerintem), mert sokkal
egyszerűbb a biztonságosabb út:
úgy érzik, ha a másik távol van,
ők is nagyobb biztonságban érezhetik
magukat, nincsenek annyira kiszolgáltatva a
másiknak.
(4. További okok is vannak még, ill.
ahány ember, annyiféle ok lehet, de most
ennyi telik tőlem, mert ölég
álmos vagyok.) De sztem gondolkodni fogok, mert
mind a simogatásosdi, mind a
közelség-távolság téma igen
fantáziainditó nekem.