8115: Tévelygő koma, ez biz szép lelet :)
Erre még én is emlékszem. Nagyiéknál mindig is cserépkályhák voltak, a régi lakásukban még szenet is használtak, később csak fát.
A felsorolásodat kiegészíteném a TÜKER vállalat nevével, a tüzelőszállítás megrendelésével, aztán: várakozás egész nap... ejnye, ki is írta ez meg? Úgy rémlik, a Dalmáth(Fényes)-Kaján-féle "Pesti panaszkönyv"-ben* volt egy "Várom a fát" c. krokantyú erről...
Aztán megjött a fa, jöttek a lehordóemberek, piszkosfekete ruhájúak, nagy darabok, kérges markúak. 1-2 a kocsin maradt, és megpakolta az ormótlan fekete vesszőkosarakat, amiknek csak egy füle volt, és a kocsi platójának szélére lökte.
A lehordó hátára szíjazva volt egy fatábla, aminek az alsó részén pár centis perem állt ki derékszögben hátrafelé. Ezzel háttal odaállt a kocsihoz, és a feje felett hátranyúlva, a kosarat a fülénél fogva, és ügyesen a hátára rántotta, úgy, hogy a kosár aljának hát felőli részét a tábla pereme tartotta, a kosár meg a tábla függőleges részének támaszkodott.
A lehordó persze előre dőlt kissé, és ebben a testtartásban, hátán a hm, legalább 20 kilós kosárral szélsebesen beinalt a házba, ahol a lakó már várta a pincében, a saját kis rekeszénél (pár lépcső le a cselédlépcső folytatásában, téglapadlós-dohos-nyirkos pincefolyosó, kopasz villanykörték, a rekesz lécajtaja Tuto lakattal, de most nyitva).
A kosár tartalmát bezúdították, és rohantak vissza újabb adagért, annak függvényében, hogy hány mázsát rendelt a kedves vevő. Utána elszámolás, kifizetés (nyugdíjas, ráncos kezek olvassák le a filléreket a kormos markokba), és kész. Volt, ahol kevesebb faxnival járt a dolog, mert a pinceablak résén lehetett leönteni a tüzelőt, de nálunk ez nem ment...
Na, és persze aztán a rendszeres alászállás a pincébe, a rosszabbik nadrágban, ócska pulóverben (meg ne fázz, fiam), fejszével, kisbaltával és a nagy zsákkal. Lent a durva tuskók kettéhasítása, aztán tovább aprítása. Nem ám a lakásban vágjuk a fát, mert abból botrány lett volna!
(Erről egy másik kroki is szólt, "Nem vágom a fát" címmel, de hiretelen nem tudom megmondani, ki írta. A lényege, hogy a lenti lakó folyton feljön és azzal vádolja az írót, hogy a lakásban vágja a fát, ő pedig hiába hivatkozik arra, hogy csak szalonnát vág a reggelihez, nem hisz neki. Ez korabeli jelenség lehetett.)
Egy időben még gyertyával világítottunk odalent, később laposelemes, bádoglemezes, kihajtható drótfüles (gombra akasztható) zseblámpával. Aztán megtömtük a zsákot, felvittük, fordultunk még párszor, fent bepakoltuk a fát egy nagy faládába, és aztán kezdődhetett a begyújtás művészete...
Aztán egy szép napon elbontották a kályhákat és gázkonvektor került a szobákba.
:)
- - -
*
Dán Dalmát [Dalmáth Ferenc, eredeti nevén: Fényes István] és Kaján Tibor (grafikus) közös munkája, 1966-ból.
Keményfedeles, nem túl vastag könyv, remek humoreszkekkel, karcolatokkal, karikatúrákkal a korabeli pesti dolgokról.