"Ma olvastam, hogy akik a 80-as évek
előtt születtek, azok valódi
Hősök, olyasféle igazi hollywoodi
mindent túlélő fenegyerekek. De
tényleg!
Gondolj csak bele, 1980 előtt születettek,
azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk.
Nekünk még nem volt
gyerekülésünk az autóban,
sőt
még biztonsági öv se nagyon, viszont
bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak
festékében akadt bőven ólom. A
gyógyszeres és vegyszeres üvegek
könnyedén nyithatóak voltak, nem volt
semmi furfangos védelemmel ellátva, de
még a fiókok és ajtók sem voltak
felszerelve biztonsági nyitóval,
és mikor bicajozni mentünk, nemhogy
könyökvédőnk és sisakunk nem
volt, de még rendes biciklink sem. Azért az
nem volt semmi.
Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se
tudtuk, mit jelent pontosan az
ásványvíz. Én speciel sokáig
kevertem a szódavízzel. Azt hittem az
ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi
különbség a kettő
között, miért pazaroljak hát
rá külön szót.
Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük
kimentünk játszani. Igen, ki. Egész nap
kint voltunk, a szüleink pedig csak
sejtették, hogy élünk és
megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se
nagyon volt, nemhogy mobil. Pláne nekünk!
Nyáron a derékig érő fűben
és közeli kiserdőkben
játszottunk, mégsem lettünk
kiütésesek és nem tört ránk
allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen,
és a parlagfűről azt hittük,
hogy a
sárkányfű egyenesági rokona.
Ha elestünk, megsérültünk,
eltört valamelyik végtagunk, vagy csak
szimplán betört a fejünk, senkit nem
pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk
a hibásak. Sőt! Ha az erősebb
elgyepálta unalmában a kisebbet és
gyengébbet, az is rendben volt. Ez így
működött, és a szüleink nem
nagyon
szóltak bele ebbe sem. (- Kisfiam, bemegyek az
iskolába, az nem lehet, hogy téged mindenki
Rambonak csúfol / - Hagyd csak anya, ez az
én
háborúm!)
Étkezési szokásaink Schubert Norbi
mércéjével mérve nap mint nap
tartalmazták a halálos dózis
többszörösét, de még egy
mcdonaldson
edződött átlagos amerikai
elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy
hátraszaltót attól, amit mi
leküldtünk kaja címszóval.
Gondoljunk a
zsíroskenyérre, a kolbászra, a
disznósajtra (ki tudja mit tettek bele), az
iskolai menzára (ki tudja mit NEM tettek bele)
és mégis itt vagyunk. A
kakaóban nem volt A, B, C, D és E vitamin,
viszont "bedeko"-nak hívták
és már ez is elég volt a
boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk,
ami
hírből sem ismerte az
édesítőszert, viszont tömény
cukorból készült. A limonádét
még magunknak kevertük és mosatlanul
ettük a fáról a
gyakran éretlen gyümölcsöt, a WC
pereme alatt pedig a baktériumok ezreinek a
koloniái telepedtek meg a még
háborítatlan nyugalomban, a
preDomestos korban.
Volt néhány barát, aki már ismert
olyat, akinek videója volt, vagy esetleg
spectruma (az valami számítógép
vót), de szó sem volt Playstationról,
Nintendóról, X-Boxról,
Videójátékról, 64
tévécstornáról,
műholdról és
kábeltévéről, filmekről,
DVD-ről, Surround Soundról,
internetről, Fitness-Club
kártyáról vagy mobiltelefonról.
Kicsit le is maradtunk, bevallom már
háromszor vettem ki egyik kedvenc filmem DVD-n a
tékából, de még nem
nagyon sikerült lejátszanom. Mindig
lengyelül indul el, én meg egy
negyedóráig nézem, aztán
inkább visszaviszem.
Viszont voltak barátaink! Olyanok, akikkel
találkoztunk kint az utcán, a
focipályán vagy a pinpongasztaloknál,
vagy ha mégse, akkor egyszerűen
becsengettünk hozzájuk és beengedtek.
Nem kellet megkérdezni a szülőket. Sem
a miénket, sem az övéket! Nem vittek
és nem hoztak a
szülők... Mégis itt vagyunk.
Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor
játszani mentünk, és nem ritkán
fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával
dobáltuk egymást, mégis itt
vagyunk. Nem ütöttük ki egymás
szemét, a többi seb pedig begyógyult.
Focizni is csak az állhatott be, aki tudott.
Akkor még volt egy íratlan
szabály, amit ma nehezen értünk
már meg mi is: azt csináld, amihez
értesz. Aki pedig nem értett a focihoz,
pláne nem tudta rendesen kirúgni
az ellenfél bokáját, az csak
csalódottan nézhette a játékot a
rácson túlról, vagy odébb
állhatott, és más játékot,
más játszótársakat kereshetett
magának.
A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk,
csak egyszerűen megéltük. Boldogan
szaladtunk végig az utcán az első
csók után, úgy, mintha
már sohasem akarnánk megállni.
Nekünk a szexhez nem kellett pornófilm
és szexújság, de még szálloda
sem. Akkor és ott csináltuk, ahol
lehetőség volt rá, és ha valamit
rosszul csináltunk, vállaltuk a
következményeket, és újra
probálkoztunk. Ha egy tanár nyakon
vágott, nem
szúrtuk le egy késsel és nem
pereltük be, és nem sírtunk otthon a
szülőknek. Sőt! Ha lehet el se
mondtuk. Ismertük a törvényt, és
ha
vétkeztünk, szüleink nem álltak
mellénk. Megtanítottak úgy élni,
hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a
bűntudat, a jóérzés, a
felelőség.
Ismertük ezeknek a szavaknak a
mélységét.
Ezek voltunk mi."