- Ach, nemrégiben eszembe jutott a
népnevelő kifejezés, melyről
nekem még személyes emlékeim vannak.
- A negyvenes évek végén az MDP (Magyar
Dolgozók Pártja) tagjainak
kötelező volt a havi rendszerességgel
végzendő népnevelői
tevékenység. Még a rendszerhű
embereknek is furcsa volt a feladat, megkapni egy
körzetet, és ott megfelelő sorrendben
fölkeresni a teljesen ismeretlen lakókat,
és elbeszélgetni velük a
békeharcról, az 5 éves tervről, a
SZU vezető szerepéről, a
munkaversenyről, stb.
- A többség ímmel-ámmal tett ennek
eleget, és megpróbált mindenféle
látszat tevékenységgel kibújni a
kemény forma alól, és gyakran
iskolatársakat, más ismerősöket
kerestek fel. Minket, akik
pártonkívüliek, titokban
reakciósok (!) voltunk, többször
kerestek fel osztálytársaim szülei,
és ’elllbeszéllgettek’
velünk, s ahogy visszaemlékszem mindkét
fél alig bírta megállni a
röhögést, de a gyerekek miatt
ügyelniük kellett a látszatra.
Mindenestre kibírták, de amikor az Endersz
anyukája után becsuktuk az ajtót,
kitört belőlünk a
röhögés, s a szülein visítva
rohantak a konyhába, és zárták be
maguk után az ajtót, nehogy a vendég
távoztában meghallja. Szegény Endersz
néninek a második emeletről az
utcáig rohanva kellett kibírnia. Ja,
kérem, már akkor se volt könnyű
az élet! [derül]