- Ach, nemrégiben eszembe jutott a népnevelő kifejezés, melyről nekem még személyes emlékeim vannak.
- A negyvenes évek végén az MDP (Magyar Dolgozók Pártja) tagjainak kötelező volt a havi rendszerességgel végzendő népnevelői tevékenység. Még a rendszerhű embereknek is furcsa volt a feladat, megkapni egy körzetet, és ott megfelelő sorrendben fölkeresni a teljesen ismeretlen lakókat, és elbeszélgetni velük a békeharcról, az 5 éves tervről, a SZU vezető szerepéről, a munkaversenyről, stb.
- A többség ímmel-ámmal tett ennek eleget, és megpróbált mindenféle látszat tevékenységgel kibújni a kemény forma alól, és gyakran iskolatársakat, más ismerősöket kerestek fel. Minket, akik pártonkívüliek, titokban reakciósok (!) voltunk, többször kerestek fel osztálytársaim szülei, és ’elllbeszéllgettek’ velünk, s ahogy visszaemlékszem mindkét fél alig bírta megállni a röhögést, de a gyerekek miatt ügyelniük kellett a látszatra. Mindenestre kibírták, de amikor az Endersz anyukája után becsuktuk az ajtót, kitört belőlünk a röhögés, s a szülein visítva rohantak a konyhába, és zárták be maguk után az ajtót, nehogy a vendég távoztában meghallja. Szegény Endersz néninek a második emeletről az utcáig rohanva kellett kibírnia. Ja, kérem, már akkor se volt könnyű az élet! [derül]