A kukkoló (megint) megszólal: csodálom
az energiáitokat. Mi értelme van
agresszív, előítéletes barmokkal
és/vagy futóbolondokkal vitatkozni,
önmagunkat jól felbosszantani, érvelni,
majd amikor azt látjátok, hogy mindez
hatástalan, jót dühöngeni? Persze,
hogy nem érvelnek, s így az érvekre sem
fogékonyak, mert nem meggyőzni akarnak,
hanem jól kimondani a tutifrankót.
Alpárit cigányozni, kínaizni,
nyelvvédeni, sértegetni.
Ha mellettem valaki elböfögi magát a
buszon, nem kezdek vele arról vitatkozni, hogy
vajon tényleg böfögés volt-e az a
hang, amit kiadott, pláne nem arról, hogy
van-e joga böfögni. Hanem odébbmegyek.
Mert amint elkezdek hozzá beszélni, ő
van nyerő helyzetben: neki jó, hisz meg
akart botránkoztatni, ami sikerült, fel
akart bosszantani, ami sikerült, undort akart
kiváltani, ami sikerült.
Persze, igaz, sok átmeneti eset van, ha valaki
nem érvel, gyakran nehéz eldönteni,
hogy egyszerűen nem tud érvelni (esetleg
még sohasem gondolkodott el azon a
tutifrankón, amit éppen harsog), vagy nem
akar. De, ha jól láttam, az ominózus
esetekben tényleg egyszerű primitív
provokációról van szó.