9o56.
Szép álmokat, kedves Tévelygő.
Míg alszol, nagyjából
elmagyarázom:
két gyerekkel vagyok itthon, a nagyobbik
kétéves, a kicsi fél sincs. Folyamatos,
de nem maximális intenzitású figyelmet
igényelnek. Amellett, hogy a kicsi az
ölemben van, és eljátszogat az egyik
kezemmel, vagy amellett, hogy a naggyal rajzolgatunk,
könnyedén tudok olvasni, és viszonylag
elég sokat tudok írni is. Mivel pedig
felnőtt-társaságból
erőteljes hiányom is van (elég hideg
van, és egy óránál többet nem
tudok kinn lenni a gyerekekkel - merthogy van itt
pár másik nő hasonló helyzetben,
az udvaron persze találkozunk -,
legtöbbször még annyit sem), az
internet teljesen tökéletes
elfoglaltság a számomra. Tény, hogy
sosem volt ennyi szabadidőm még, de az is,
hogy hasznavehetetlenebb szabadidőm se, merthogy
akár 4-5 órányi is
összejöhet, tíz-tizenöt
percekből, meg kevesebből, ennyi idő
alatt semmibe nem lehet belekezdeni (se). Ha nagyon
nagy szerencsém van, akkor egyszerre tudom
őket elaltatni (és mondjuk a kicsi pont
annyira fáradt, hogy ő is alszik két
órát anélkül, hogy
különösebben igényelné a
jelenlétemet), és akkor van
másfél-két órám egyben, amire
sajnos nem lehet tervezni semmit, mert az elején
még semmi nem garantálja, hogy
szerencsés napom van. :)
Felmerül pl. a könyv lehetősége.
Ezzel két baj van:
1. percekre is intenzívebb figyelmet
követel, mint más emberek másodpercek
alatt elolvasható hozzászólásai -
nem beszélve arról, hogy Viola úgyis
kivenné a kezemből,
2. (ez erősen változó lehet
embereknél, de én) úgy szeretek
olvasni, hogy amíg valamit el nem olvastam, addig
azzal foglalkozom. Nem szeretem abbahagyni, folytatni,
abbahagyni, folytatni, az nekem végképp
agyoncsap egy könyvet.
Tévé: nem sorozatokkal
kísérleteztem, hanem showkkal,
magazinműsorokkal, amikben emberek vannak
és majdnem élő reakciók, vagyis,
míg meg nem próbáltam nézni
őket, addig ezt gondoltam róluk. :) És
ez is csak azt jelenti, hogy mindenhez pozitívan
álltam hozzá - szokásomtól
eltérően -, és reméltem, hogy
jó lesz, és vártam, és ha valami
új jött, akkor az előző
tapasztalatok ellenére is, újra
pozitívan álltam hozzá.
És ez nem panaszkodás, hanem
tényfeltáró interjú, magammal. :)
))
Csak azért, hogy valamennyire elmondjam, hogy
miért nem tudnak a gyesen levő nők
értelmes elfoglaltságot találni
maguknak. Itt ugyanis nem az otthonlét és
egyedüllét a legnagyobb probléma -
legalábbis számomra -, hanem ez az
elvetemült szabadidő-struktúra. :)
No. Most elmagyaráztam. :)