Jó reggelt.
A tegnapi Anima koncert igen elgondolkodtatott. Pl.
nem tudom, hogy miért nincsenek nekünk
itthon normális zenelejátszó és
hangkiadó berendezéseink. Miért
hallgatunk nyomorult módon zenét, amikor
esetleg lehetne másképp is? De most
éppen könnyen beszélek, mert nincsenek
itthon a Mancik és tudnánk zenét
hallgatni, igen-igen ritka alkalom.
Depis szigetpólót akarok,
feliratötleteket várok, mert nekem nem jut
eszembe semmi, csak az, hogy szigetfesztivál a
túlpartról, meg hogy elveszett gyerekek
városa, de egyik sem az igazi.
Életképek:
Fiatalságélmény.
Az egyik kajasátornál a
kólaadólány azt mondta Erikának
meg nekem: "mit kértek, lányok?".
Nagyon jólesett, lelányoztak bennünket,
csókolom helyett, ez már valami. Igaz, hogy
anyuka-style helyett a hippibe öltöztem be,
oldalra font félhajjal. :) Talán ez is
segített. Később egyeztettem
Erikával, ő is emlékezett. :) Persze,
mondtam neki azt is, hogy talán szólni
kellett volna annak a lánynak, hogy hé,
azért annyira nem vagyunk fiatalok. :)
Aluljáróélmény.
Sziget után, aluljáróban
ücsörgő srác gitárral,
hangolgat, ellenszenves is kicsit, elmegyünk
mellette, és akkor elkezd valami nagyon
szomorút játszani, mondom Erikának, na,
ezt hallgassuk meg, én amúgy is szeretem a
szomorúakat, lépcsőre
leülés, hallgatás, pár kósza
könnycsepp, vissza a sráchoz,
párbeszéd:
- Ez mi?
- Nem ismered?
- Fejrázás, szavak nélkül. -
- Metallica.
(Ebben nincs is poén.)
Ennyit mára.
Mindenkinek mindent a jobbakból.