"- Egyszer volt, hol nem volt - kezdte
Manócska a mesét -, az erdőszélen
volt egy házacska, abban lakott
öregapó. Övé volt az igazi
zöld disznó. Ez a zöld disznó
minden este segített öregapónak
kukoricát morzsolni.
- Akárcsak én! - sietett Mazsola megjegyezni
teli szájjal.
- Akárcsak te - hunyorgott Manócska -, de az
igazi zöld disznó sohasem torkoskodott
morzsolás közben, mert tudta, hogy akkor
nehezen telik meg a véka.
Mazsola nagyot nyelt. Manócska
háborítatlanul folytathatta:
- Az igazi zöld disznó mindig szívesen
segített öregapónak a ház
körül. Vizet hordott, sepregetett,
rőzsét gyűjtött...
- Jaj, Manócska! - ugrott fel Mazsola nagy
sebbel-lobbal. - Most jut eszembe, még
délután mondtad, hogy öntsem ki a
vizet...
- Mondtam, mondtam! - bólogatott a manó.
- Úgy látszik, nem hallottam... - szaladt
Mazsola a vödörért. Kisvártatva
büszkén jött vissza. - No, már ki
is öntöttem. Mesélheted
tovább!"
"- Manócska... nem tudod
véletlenül... szerette az öregapó
az igazi zöld disznót?
- Szerette - mondta Manócska. - Ezt biztosan
tudom.
Mazsola felkönyökölt az ágyban.
- Pedig hát az igazi zöld disznó is...
ugye Manócska, olykor-olykor az is eltört
egy bögrét vagy egyebet?
- El, hát persze, hogy el.
- És visítozott is, ugye, sokszor?
- Visítozott bizony.
- És azt mondod, hogy apóka... hogy az
öregapó mégis szerette...
- Azt én! - bólintott Manócska."