Egy napon azonban az imádokélni
állatkái többet már nem is
találkoztak egymással a pincepagonyban, mert
mindegyiküknek fontos dolga akadt: volt,
amelyikük filozófusokat olvasott, volt aki
pedig munkát keresett vagy hirtelen szerelmes
lett és szerelmével eltűnt az
erdőben, Füles például sokat
tanított és utána még a
vizsgáira is készülnie kellett
()…
Akadt, aki folyóiratot korrektúrázott,
egy másik pedig megbetegedett és saját
költségén hazataxizott egy másik
életébe, magyarán szólva az
imádokélni topik egyszer csak,
főként napközben, egészen
elnéptelenedett.
És amikor az állatok véletlenül
mégis találkoztak, csak úgy
méregették egymást, "Hm. Nem nagy
a pörgés, hm?", mondogatták,
és válaszul olyanokat találtak ki, hogy
"Hm, hm. Valóban nem. Bocsánat, most
sietek…", és aztán már
így múltak tovább a napok, a hetek,
és ebből aztán már tudni
lehetett, hogy az állatok bizony lassan maguk is
elkezdtek felnőtté válni…
Ott volt azonban még a közös
pálinkázás, amelyet a saját,
külön sorsukat élő
állatkák még korábban
megbeszéltek. Szükségük is volt
egy nagy berúgásra, hogy legalább addig
elfelejtsék azt - az olvasókat szintén
- letaglózó hírt, miszerint Róbert
Gida iskolába készül…