82274: tökre nem ezen a narratív szinten
próbáltam beszélni, hanem valami sokkal
kevésbé praktikus szinten, ahol a
gyerekvállalást nem lehet
forintosítani, mert azt az örömöt,
amit a gyerek jelent, nem lehet lefordítani arra,
hogy most akkor én ilyen meg olyan
hátrányba kerülök itt és ott.
A gyerek igenis hátráltat egy csomó
mindent, meg igenis csődbe viszi a(z
átlagos) háztartást.
Mégis valószínűleg sokkal nagyobb
örömforrás, mint a kurva sok pénz
meg a kurva nagy karrier. Szóval ez a két
dolog nem tud nálam azonos fontosságú
lenni: a gyerekvállalás mint fordulat a
nyereségesből a veszteségesbe, illetve
az az érzés, hogy van egy gyereked, aki
szeret, meg szereted. Ezek nem
egylényegűek.
Arról meg, hogy a nő csak úgy ül
otthon stb, részemről aztán szó
sem volt, arról meg, hogy én úgy
kiszámolgatnám, hogy milyen
költségkeret kell a gyerekneveléshez,
és csomó nem kalkulálom bele az
erőfeszítéseket, végképp
nem.
Igen, az igazságos az lenne, ha minden
anyának a gyereke 3.
születésnapján a kezébe
nyomnának 10 millió forintot. És az
erőfeszítései még akkor sem
lennének megfizetve. Mert az kifejezhetetlen,
hogy mennyit tesz az anya a gyerekéért. kit
kérjen számon érte? a kormányt? a
férjét? a saját gyerekét? vagy a
sorsot? Most tényleg kell ez a
számonkérősdi? Szerintem sehova nem
vezet ez.
Csak ennyi.