Lehet az áhítat hamis? – morfond
Ralek is. – És mit bokrétában
szednek a szavak, látszat csupán és az
egész puhány rögökből
áll össze.
– Búáá - Lili szökkent
közibe az őszi verssornak. Ő
tudniillik – teljesen jogosan – tett a
percre, évszakra, meg úgy
egyáltalán. Csíknyi huncut szemekkel,
tündérálomtól spiccesen bújt
elő párnafészkiből:
márpedig ő meglesi, mi az mitől
bakterékat nem illeti a nekik járó
nyugalmas ha-nyattfekvés. Hogy elhagyta
őket duruzsos horkolásuk, ugyebár.
– Búááá –
folytatá Lilimóker, és Ralek
dögönyözésébe kezdett,
ökleivel sorozva a morc pocakot.
Vihánca tártszájú
alvásából ébresztette hajnalt, aki
nyújtózkodott egyet, majd
kakaskukorékszerű éleset és
nagyot füttyentve a portyából hazafele
nótázó csillagfiakat
ágyirányba terelte.
Kik ekkorra már erősen bandzsítottak
– eregetve muslicavonzó cefreszagot. S
danászták, hogy: „Hordót csapra,
mustra must!”