...a vér félelmetes megmozdulása e
belső felkavarás révén jön
létre, amely nem más, jobb szó
híján, mint a pubertás. Ez a szigony
tehát felkorbácsoló erejű, de
ugyanakkor a világ kormánybotja is lehet.
Poszeidón szigonya feltépheti a
magabiztosnak hitt világ burkait, a
véglegesnek hitt rendet. S az intuitív
művészben is Poszeidón dolgozik, s aki
"A szokatlan, a megzavaróan új, a
buján szövevényes"-t hozza
létre. Poszeidón a tenger és az
erdő istene. Mindkettő tele van titokzatos
lényekkel, sziklaalatti és harasztalatti
nyüzsgő férgekkel (az emberi
lélekben is vannak ilyen sötét,
átvilágítatlan részek!). A
Tudattalan óceán vagy erdő
képében jelentkezik. Az óceán
erdő a víz alatt, az erdő
óceán a földön, s mindkettő
lehet az emberi lélek
mélytárnáinak analogonja is, amint
láttuk az előzőekben. A
poszeidóni birodalom a szétbontatlanul egy
ősi hatalom, "a még nem valósult
és alakot nem öltött élet", s
amely "vad és könyörtelen és
kíméletlen arcátlan
szívóssággal az életet akarja: ami
lenni akar. De azt is megtudjuk, hogy Poszeidón
az isteni szépségű paripának, a
ménnek az alakját is magára veszi. S
"az isteni mén a maradéktalanul
átvilágított ösztön
jelképe, olyan lény, akiben még a
legmélyebb gyökerek is ragyognak". A
mén lesz az a lény, akiben a tengeralatti, a
földalatti, a sötét, éhes,
kúszó has-világ
"tündöklő napfény tud lenni,
éspedig úgy, hogy minden vércseppje
szikrázó nappá válik". S
így lesz aztán Hím Nappá, a
hím lény homály nélküli
kiragyogásává. Innen egy
lépés csak, s eljutunk a lovagvilág
phallikus jógájáig, a fegyelmezett
és magasrendű férfiasság
vallásához. A lovagvilág
vallásához: "a hímet
feláldozni az asszonynak, toporzékolva,
kényesen, fennhéjázó fővel,
tudatosan, előkelően és
áhítattal"!!