Ikaros
Ó, bárcsak lennél Te,
akiről a korrupt angyalok pletykáltak
álmomban...
De te nem tudod, még nem,
hogy Te vagy
Mi ez a rémült
identitás-tudathasadás
mely nyomorítja lelked s ezáltal lelkem
is
Te nem lehetsz ennyire gyáva...
Tudod, mint a szabadesés,
csak ellendülsz és
megtart a kötél...
Ehelyett most meg itt rettegünk mindketten,
hogy csak állsz a híd peremén
gubancos kötelékekkel
melyek csak egy ugrás
lendületétől
lehetnének újra feszesek
De te félsz... én meg féltelek...
Féltelek, mert ritka pillanat,
de ha te nem ugrasz, én zuhanok le
összeolvadt tollakkal, mint Ikaros
aki túl közel merészkedett a naphoz,
és megolvadt tollai széthulltak,
s ő a mélybe zuhant
annak a tudatában, hogy közelről
látta a napot,
közelről látta, de el nem
érte...
Tollaim látva... arany fénnyel süt
ránk a nap.
Szeretnék még repülni...