aranypopsirét

há jáccunk
bár én nem tudok anonim lenni
kényszeres önvállaló vagyok
és maradok a 19-es

deszuper, meglepiből még jobb!!

na ez aztán tényleg a sötétben beszélgetés :) ))

ha én írok, az is anoním lesz?

Éljen éljen! Most már prolongáljuk ezt a játékot? Hogyhogy csak így bejelentés nélkül? Adjak magamnak számot? Ha kell szám, akkor a 27-est választom. :)

Jajj jajj, csak így előzetes bejelentés nélkül?
De ali vagyunk.
Muszáj megmondanom, hogy a wiw a ködben felszólalás, az enyém vot, a jávorzsófié.
Névvel terveztem.

jaj, mar megint anonim???

Itt vagyok,Kecskeméti Dávid, itt vagyok, de csak mostan.
A wiw a ködben, az (naggyon sajnálom persze, hogy nem voltam elég világos) az amikor a tejszagú ködben keresgéltük egymást.
Mint amikor -valaki nagyon találóan mondta, hogy kicsik voltunk és a sötétben még beszélgettünk- szóval amikor név nélkül írogattunk sokáig.És én meg vettem az időt és a fáradtságot és elolvastam, majnem az egészet és naggyon élveztem. Persze jobban élveztem vóna, ha nem tart órákig letölteni, de csoda volt na így, csak ezt tudom mondani.

Csak ha az ajánlót én írhatom! :)

Jövőre a szigeten nagyszínpad Vajna felolvasóest, előzenekar Nagy Nándor Ferenc.

Vajna kolléga, örülök így elkapta az ihlet!

igeen!

lehet! hurrá!

– Kelünk a nappal és az őrjáratra induló esthajnallal fekszünk. Vágyunk, de tartunk tőle, ha megállunk, a tengely nem forog tovább. Persze nincs szünet. Születnek percek és lesznek tejszagú csecsemők – nyújtotta sóhajjá a lényeget.
– Node bakter – kukkantott be már rőttesebb délután a nappali ablakán barátunk Ralek. Ki erdőtisztító kampányát fejezte, s tarisznyájában komlólével töltött butelkák csörrentek össze. Osztani készült a pihenést. Ha lehet – s miért ne lehetne – jött magmáig mélyítni a barátságot.
– Nyitód? Pirított mogyoród?
– Hát, szervusz kérlek – örvendett a tisztító vigyornak bakter.
Aztán ültek és kortyoltak jó mélyeket. A komló elomlott, agy és gyomor lazult. Egyensúly állott be. Majd ugye, a józanul kásás szavakkal nyugtázott helyben maradás.
– Koholmány az egész, komám. Járom hajnaltól a kerek világot: itt búbánat, ott önsajnálat. Hát elég! – szisszente csatos kupakot Ralek, majd kortyolt újfent és ahogy a fölös buborék gyomrából távozott – buffóbéka hangot hallatva – a koraesttel lassult ő is.
Az ég alján pedig, ahol a holnap készült, rőtvörös színe alapján jókora vihadar veselkedett. Tán az majd átmossa a porhordó levegőt, somolygó hajnallal lepve a bamba lelkeket és körül a létezőt.

(szétcsicseregjük a művet. hát lehet így alkotni?)

pölö. ja, traktor.

téesz

egyiknél cipő, másiknál szandál. meg lilli bónusznak. homok szerintem itt nincsen, csak törek, tarló, és még más té betűs magyar határbeli dolgok. :)

volt náluk cipő is, meg szandál is, für alle fälle? és mindezek ellenére keményedésre érdemesítették szakadozó talpredőiket a megbúvó homokkal együtt?

dedede! főfanclub lévén van nekem egy olyan verzióm amiben van homok!

–- Ha jól csináljuk, kellő szeretettel, tart velünk ki óhajtja és vágya épp arra hajtja. Hogy szóba álljon – Így magyarázta a ráncosodó, s ha már belefogott, lendületből tovább okoskodott:
–- Bárki csak önszántából. Görögül: autonómia.
–- Régen éltek azok – legyintett Liller, kiről eddig nem is szóltam, pedig régóta bakterékkal élt. Majd a Ralektól kölcsönzött danáját ereszti ki, hogy értelmet nyerjen, miért bolydult meg hirtelen. Mert lakli kamaszként szögdécselt az úthoz ért gyom-mezsgyén. Nő volt rég a fruska, így biztosan tudta, hol s mikor jár ki a kergülés.
– De magának akárki elrendelheti. Bárhol, bármikor – Ralek summája jött emígy, mire akkor legfeljebb a gyorsírásos jegyzetrögzítéssel megbízott égi lények, bizonyos szőke angyalok figyeltek. A szundikáló akácok, a félig hunyt szemhéjjal sziesztázó barnamellényes réti héja és újdonsült arája, a hűvös járataiban emésztő pocokcsalád, a tollasodó fiókája fölött kókadó gólyapár, a remegő hőségben alig mozgó mézgyűjtő brigád, egyszóval e földnek lakói nemigen. Nem volt érdemes. Tudták ugyanis, néha Ralek is csak megszokásból nyitja száját szóra.
Tartottam ott, a reszelt alma levet eresztett. Pocakra engedve a vérbőséget aztán – mer ugye az almát fahéjastól befalta – bakter arról gondolt, vajon miért is vesszük komolyra az egészet.
Morfond aztán tovább ebéd után. Nézve Lillert, ahogy szájszegleten cseppenő mézes álomba merül.

nem biza ;) )) !!

milyen homok??? ez nem a coca cola beach!!!!!

és hol marad a lábujjak közül a homok, vajnácska? a talpélen pergő idő

Almával, fahéjas reszelt almával lepte meg Ralek a tikkadt baktert – haza a határból értek.
Azután történt, hogy meleg tarlót jártak. Ahun – még aratás, cséphadarás előtt – tavaszi záporok gazdagította földi rögökből szárasodott a köles, kalászt érlelt az árpa és a rozs. Mostanra a szemet, ugye a hombárban nemrégiben megejtett száradás után, kövek közt őrölve kérges kezek avatták kenyéranyaggá.
Ketten, vasárnap délidőben járták a nyáron mezítláb járandó dűlőket. Fűzőjüknél aggatva vállukra a cipőket, a szandált meg himbálva kézben.
Akácmentén kószáltak, feledvén, mi is az ábra épp. (Vesződő meg nem értés, énhatárt féltő dac, mondjuk. Az ide is, oda is húzó öregedés, ki tudja. Tán az, mit akkor érez az ember, mikoron idegen tájakon, édeskis bájakon időz, vagy csak úgy megpihen egy völgyzugra néző dombtetőn.)
Lényeg, hogy visszatérjek, vibráló kékségben indultak neki. Mehetnékük támadt. Hűs árnyék, kedves felhő kísérte őket.

jujdejóóó!!

akkor mingyá gyön valami bakter meg Ralek :)

mert mar tegnap du ota nem tette senki :)

oszt mér?

ide most beszolok...