Na látod, milyen jó neked, Örkény.
Nem megmondtam?! :o)
Na szóval Joja. Akkor kifejtek.
A valósághoz az aköze, hogy olyan
társadalomban élünk, amilyenben, ennek
következtében oylan igényeink
lépnek fel, amilyenek. Ezeket elégítik
ki a valóságshow-k (is). Individualista
társadalom a mienk, amiben csak akkor vagy
értékes ember, ha más vagy mint a
többiek, ha ki tudsz tűnni az
átlagból. Mindenki kétségbeesetten
igyekszik is kitűnni, olyannyira, hogy
végül épp ettől vagyunk tök
egyformák, csak nem vesszük észre.
Namármost, van, akinek addottságai,
körülményei folytán viszonylag
könnyű jobbnak lenni másoknál. A
többség viszont nem így van ezzel. De
ettől még ez a szegény
többség is keresi az egyénivé
válás módjait. Nem mindenkiből
lehet híres színész, stb., de a
többség, és éppen a
többség erre vágyik. A
valóságshow-k azt az illúziót
keltik, hogy bárkinek sikerülhet, hiszen
teljesen átlagembereket válogatnak bele (ez
persze nem igaz így ebben a formában, de ezt
lehet hinni), akik aztán népszerűek
lesznek egy szempillantás alatt. Hiába
kérészéletű az ilyen
népszerűség, mégis vonzó.
Egy másik oldala a dolognak,, hogy olyan
dömping van filmekből, hogy már
szinte, sőt, nem lehet olyan véres horrort,
olyan valóságtól elrugaszkodott filmet
csinálni, ami kellő
érdeklődést tud kiváltani.
Rezisztensek lettünk. Már csak az az
igazán izgalmas, ha bekukkolhatunk mások
magánéletébe. Ennek az
illúzióját is sikeresen keltik a
valóságshow-k.