Marosán György
A túlélés záloga
- új szexuális szerződést! -
1948-ban, egy angol botanikus a
gyümölcslegyekkel folytatott
kísérletei nyomán természeti
törvény rangjára emelte a férfiak
évezredek óta élvezett társadalmi
kiváltságát: a promiszkuitást. A
tétel kimondta, a legjobb stratégia a
hímek számára, ha minden alkalmat
megragadnak a közösülésre,
míg a nőstények veleszületett
adottsága, hogy megválogatják
szexuális partnerüket. A tudományos
magyarázat szerint az élővilágra
általában jellemző, hogy a sperma
kicsi, és szinte "költség
nélkül termelhető", a
nőstények pedig jóval kevesebb
tojást produkálnak, és nagy
energiát kell befektetniük az
utódkikeltetésbe és -felnevelésbe.
A legnagyobb hatékonyság
eléréséhez tehát válogatnak a
hímek közül. E tétel hamarosan a
biológia egyik alapvető
igazságává vált. Egyre többen
szemlélték úgy, mint az egész
élővilágra jellemző
általános törvényt. R. Trivers, a
szociobiológia egyik megalapozója, a
párzási aktust kiegészítette a
szülőknek az utódok
felneveléséhez felhasznált energia,
figyelem és idő
"ráfordításával". Ebben
az összefüggésben még
előnyösebbnek tűnt a
férfiúi promiszkuitás.
Miközben a férfiak csapodársága,
úgy tűnt, megalapozott tudományos
alátámasztást nyert, néhányan
elkezdték körbejárni a jelenséget.
Először egy - az emberszabású
majmok viselkedését tanulmányozó -
kutató (történetesen hölgy)
mutatott rá arra, hogy a Batmen-törvény
nem egyértelműen írja le a majom
közösség viselkedést. Sarah Hardy
megfigyelései szerint az indiai majmok
csoportjában a fogamzásképes
állapotba kerülő nőstények
nagyon is kezdeményezőek a hímekkel
szemben. Sőt, ha új hím kerül a
csapatba, még a terhes nőstények is
"kipróbálják". A kutató
ebből arra következtetett, hogy a
promiszkuitás a nőstények
szemszögéből is hasznos lehet. Azok a
hímek - érvelt -, amelyekkel a
nőstény majmok közösülnek,
hozzájárulhatnak a kicsinyek
felneveléséhez. A társadalmi
légkört azonban jól mutatja, hogy
magyarázatát - mint "feminista"
megközelítést - sokáig
visszautasították.