(korabeli élelmiszerboltok villanása:)
Régi pénztárgépek jutottak
eszembe, ilyen ívesen domborodó
elejűek, különálló fekete
gombokkal, szörnyen kattogó hanggal -- hol
volt még a lézeres leolvasók gyors,
halk csippanása! --, mindig valami rozzant
széken ülő, formátlan
pénztárosnőkkel, akiknek a
derekát kötött kardigán védte
a huzattól, ami becsapott a közértek
telente posztófüggönnyel védett
ajtaján, és az emberek lába alatt
fűrészpor volt hivatva felitatni a
behurcolt sarat.
A 20 deka parizert (aminek a héja vagy beszakadt,
vagy magával vitte a fél szeletet, ha
lehántottad) zsírpapírba csomagolta a
hentespultnál dolgozó, miután
lemérte a mutatós mérlegen ("lehet
X dekával több?") és a füle
mügül előkapott puha grafitú
ceruzával ráfirkantotta az árat, amiben
még fillérek [régen ez volt a forint
váltópénze :) ] is szerepelhettek, pl.:
"34,70", aztán ezt a
pénztárnál vagy
kisilabizálták, vagy nem.