(korabeli élelmiszerboltok villanása:)
Régi pénztárgépek jutottak eszembe, ilyen ívesen domborodó elejűek, különálló fekete gombokkal, szörnyen kattogó hanggal -- hol volt még a lézeres leolvasók gyors, halk csippanása! --, mindig valami rozzant széken ülő, formátlan pénztárosnőkkel, akiknek a derekát kötött kardigán védte a huzattól, ami becsapott a közértek telente posztófüggönnyel védett ajtaján, és az emberek lába alatt fűrészpor volt hivatva felitatni a behurcolt sarat.
A 20 deka parizert (aminek a héja vagy beszakadt, vagy magával vitte a fél szeletet, ha lehántottad) zsírpapírba csomagolta a hentespultnál dolgozó, miután lemérte a mutatós mérlegen ("lehet X dekával több?") és a füle mügül előkapott puha grafitú ceruzával ráfirkantotta az árat, amiben még fillérek [régen ez volt a forint váltópénze :) ] is szerepelhettek, pl.: "34,70", aztán ezt a pénztárnál vagy kisilabizálták, vagy nem.