Móra Ferenc : Aranykoporsó
Még a császári palota márványfalai is szinte beleizzadtak a szíriai délbe. A kapuőrséget elnyomta az álom, a szédítő hőségben nem kellett tartani talpra ugrasztó látogatástól. Hárman, ciprióták, hanyatt dőlve horkoltak az oszlopok megrövidült árnyékában. Két lándzsás arab guggolva bóbiskolt, ahogy gyermekkorában a sivatagban megszokta. A palotával szemben szamár rágcsálta a Juno templomát körülvevő liget mirtuszainak kérgét. A szamárhoz tartozó ember a palota legalsó lépcsőjén szundikált, nekivetve hátát egy zsák dinnyének. Egyéb ruhája nem volt a válltól térdig érő bőrkötőnél, amelyet leeresztett izzadó, legyektől ellepett, szőrös mellére. Néha közéjük vakart, s melléről poros, piszkos arcára zavarta őket. Falusi paraszt lehetett, aki csöndes helyet keresett a Kelet lármás fővárosában. Nyilván nem is tudta, hol heveredett le. Fönt a kapunyílásban, az őrök mögött megjelent egy kiterjesztett szárnyú páva. Juno szent madara szomjas volt, és szétnyitott csőrrel tekingetett a víz után. Megpróbált felrepülni Janus kulcsos szobrára, amelyen verebek tollászkodtak. Aztán befelé tipegett a porticus porfír-oszlopai közt. Ájult csöndet ért mindenütt, csak az apródok tanulószobájából hallott hangot. Ott megállt figyelve. Az apadt hasú Nonnus, a császári nagy-iroda legszorgalmasabb notariusa tartotta az órát az újan felvett apródoknak. Az apródnevelés az udvarmesteri hivatalra tartozott, de ott most nagy volt a felfordulás. Az udvar nagyobb része a székvárosban maradt, Nikomédiában, a császárral, Antiochiába csak néhány száz főnyi személyzet jött el a császárnéval, még a tavaszon. Akkor úgy volt, hogy a császár is hamarosan megérkezik a birodalmi titkostanács, a szent consistorium ülésére. De a császár útja hónapról hónapra késett, s ebbe az udvarmester is belebetegedett már Nikomédiában, meg a helyettese is Antiochiában. A személyzet megosztottsága mindenkit kivert éliből, úgyhogy a szárnyas-feldarabolónak kellett odaállni a tálalóban a disznósült mellé is. A hivatalok kénytelenek voltak embereiket csereberélni, s így kellett átvennie ideiglenesen a notariusnak az apródoktatást. Igaz, hogy jobb kézbe nem is kerülhetett volna. Bár a kérvényezési ügyosztály tisztje volt, kívülről megtanulta a szertartáskönyvet. Nemcsak oktalan szenvedélyből, hanem okos előrelátásból is. Számított rá, hogy tudománya egyszer besegíti az udvarmesteri hivatalba s talán valami palotakormányzói állásba is. Nonnus a címeket és rangokat magyarázta az ásítozó ministralisoknak, szír torokhangon fordítván görögre a ceremoniálét. Diocletianus hiába tette az egész birodalom hivatalos nyelvévé a latint, az imperium keleti felének a görög esett könnyebbségére......