Móra Ferenc : Aranykoporsó
Még a császári palota
márványfalai is szinte beleizzadtak a
szíriai délbe. A kapuőrséget
elnyomta az álom, a szédítő
hőségben nem kellett tartani talpra
ugrasztó látogatástól.
Hárman, ciprióták, hanyatt dőlve
horkoltak az oszlopok megrövidült
árnyékában. Két lándzsás
arab guggolva bóbiskolt, ahogy
gyermekkorában a sivatagban megszokta. A
palotával szemben szamár rágcsálta
a Juno templomát körülvevő liget
mirtuszainak kérgét. A szamárhoz
tartozó ember a palota legalsó
lépcsőjén szundikált, nekivetve
hátát egy zsák dinnyének.
Egyéb ruhája nem volt a válltól
térdig érő
bőrkötőnél, amelyet leeresztett
izzadó, legyektől ellepett,
szőrös mellére. Néha
közéjük vakart, s melléről
poros, piszkos arcára zavarta őket. Falusi
paraszt lehetett, aki csöndes helyet keresett a
Kelet lármás fővárosában.
Nyilván nem is tudta, hol heveredett le.
Fönt a kapunyílásban, az
őrök mögött megjelent egy
kiterjesztett szárnyú páva. Juno szent
madara szomjas volt, és szétnyitott
csőrrel tekingetett a víz után.
Megpróbált felrepülni Janus kulcsos
szobrára, amelyen verebek tollászkodtak.
Aztán befelé tipegett a porticus
porfír-oszlopai közt. Ájult
csöndet ért mindenütt, csak az
apródok tanulószobájából
hallott hangot. Ott megállt figyelve. Az apadt
hasú Nonnus, a császári nagy-iroda
legszorgalmasabb notariusa tartotta az órát
az újan felvett apródoknak. Az
apródnevelés az udvarmesteri hivatalra
tartozott, de ott most nagy volt a felfordulás.
Az udvar nagyobb része a székvárosban
maradt, Nikomédiában, a
császárral, Antiochiába csak
néhány száz főnyi személyzet
jött el a császárnéval, még a
tavaszon. Akkor úgy volt, hogy a
császár is hamarosan megérkezik a
birodalmi titkostanács, a szent consistorium
ülésére. De a császár
útja hónapról hónapra késett,
s ebbe az udvarmester is belebetegedett már
Nikomédiában, meg a helyettese is
Antiochiában. A személyzet
megosztottsága mindenkit kivert
éliből, úgyhogy a
szárnyas-feldarabolónak kellett
odaállni a tálalóban a
disznósült mellé is. A hivatalok
kénytelenek voltak embereiket csereberélni,
s így kellett átvennie ideiglenesen a
notariusnak az apródoktatást. Igaz, hogy
jobb kézbe nem is kerülhetett volna.
Bár a kérvényezési
ügyosztály tisztje volt,
kívülről megtanulta a
szertartáskönyvet. Nemcsak oktalan
szenvedélyből, hanem okos
előrelátásból is.
Számított rá, hogy tudománya
egyszer besegíti az udvarmesteri hivatalba s
talán valami palotakormányzói
állásba is. Nonnus a címeket és
rangokat magyarázta az ásítozó
ministralisoknak, szír torokhangon
fordítván görögre a
ceremoniálét. Diocletianus hiába tette
az egész birodalom hivatalos nyelvévé a
latint, az imperium keleti felének a
görög esett
könnyebbségére......