Az én gyerekkoromból árus-vonalon a sültgesztenye-árusok ködlenek fel a legtávolabbról. Óvodás koromban a házunk előtt rendszeresen tanyázott egy ilyen nagy kerek fekete vaskályhás sütögető (néni), és a sült gesztenye illata akkor ivódott az emlékeimbe.
Pici, csúcsos-tölcsérszerű papírstaneclibe mérték, darabra, és hószállingózós-zimankós időben élvezte igazán az ember, ahogy melegíti a kezét és a lelkét.
:)
A kukoricaárusok szintén, persze, néha még a kukorica "haja" is főtt a csővel, és annak az illati is mennyei volt, és csak az ilyen üstökből tudott ilyen jönni :) az család bevásárolt, és mindenki vígan "harmonikázott" a maga adagjával -- én még a már lerágott csövet is besóztam kicsit, és rágcsáltam, elég lédús volt.
És persze a lángosok, amiket az ember a Balatonnál vett. Hatalmas, vestag és puha, és egy kis pemzliféle ecsettel ki-ki megkente alaposan a fokhagymás lével (talán olaj és fokhagyma keveréke volt? mindegy.)
És az ebben a topikban már asszem megörökített palacsintaárus az Uránia előtt, a csodálatosan sűrű és tömény tésztával és krémekkel (oké, az igazi persze hogy az otthoni, de utcán át azóta se ettem olyat, mint ott, anno, talán a 90es évek legelején). Ugyanott helyben, egy elmés gépezettel sütött miniatűr natúr donutok, fahéjjal, mmm.