Az én gyerekkoromból árus-vonalon a
sültgesztenye-árusok ködlenek fel a
legtávolabbról. Óvodás koromban a
házunk előtt rendszeresen tanyázott
egy ilyen nagy kerek fekete vaskályhás
sütögető (néni), és a
sült gesztenye illata akkor ivódott az
emlékeimbe.
Pici, csúcsos-tölcsérszerű
papírstaneclibe mérték, darabra,
és
hószállingózós-zimankós
időben élvezte igazán az ember, ahogy
melegíti a kezét és a lelkét.
:)
A kukoricaárusok szintén, persze, néha
még a kukorica "haja" is főtt a
csővel, és annak az illati is mennyei volt,
és csak az ilyen üstökből tudott
ilyen jönni :) az család
bevásárolt, és mindenki vígan
"harmonikázott" a maga adagjával
-- én még a már lerágott
csövet is besóztam kicsit, és
rágcsáltam, elég lédús
volt.
És persze a lángosok, amiket az ember a
Balatonnál vett. Hatalmas, vestag és puha,
és egy kis pemzliféle ecsettel ki-ki
megkente alaposan a fokhagymás lével
(talán olaj és fokhagyma keveréke volt?
mindegy.)
És az ebben a topikban már asszem
megörökített palacsintaárus az
Uránia előtt, a csodálatosan
sűrű és tömény
tésztával és krémekkel (oké,
az igazi persze hogy az otthoni, de utcán át
azóta se ettem olyat, mint ott, anno, talán
a 90es évek legelején). Ugyanott helyben,
egy elmés gépezettel sütött
miniatűr natúr donutok, fahéjjal, mmm.