A gyilkos tavasz című novellisztikus
elbeszélés következik,
levélformában. Csak hogy én is sorra
kerüljek, alapon, bár akart a fene
beállni.
Szóval, Kedves Eddiglerokkantak és
Többiek (akiknek a sorkerülést tudom
csak javasolni),
Reggel arra ébredtem, hogy veszettül
fáj a fogam, és a délelőtt
folyamán csodálatosan feldagadt az arcom,
nagyon valószínű, hogy jól
begyulladt. Lehet, hogy valahogy a mandulám
miatt. Szóval, nyaktól felfele már
reggeltől kezdve legszívesebben
megszabadultam volna magamtól... Aztán...
Jött az, hogy lementünk az udvarra, ahol a
délelőttöket töltjük,
mióta ilyen jó az idő, és ez egy
kicsit amúgy is megviseli a hátamat,
mármint a kenguruban a gyerek, annyi ideig.
Aztán ma beütött az első
lentinagyhiszti Viola részéről, mert
nyilván nagyon szeret lenn lenni, meg ott van
mindenki más, és persze, hogy nem érti,
hogy mindenki más is megy fel ebédelni, de
nekünk meg különösen kell sietni,
mert Rózsa bömbölése nagyon hamar
bekövetkező éhenhalást sejtet...
Szóval, egyik gyermek a nyakamban, a másik a
motorját rugdosva a földön, és
mind a kettő ordít, harmadik
szólamként a helyzet kapcsolódik az
üvöltőkórushoz, némi anyai
radakalizmusért... Én pedig szokás
szerint. Felkaptam Violát a karomra
(mármint, amelyik szabad volt, a másikba
került az ételhordó meg a kismotor,
teherhordó állatot kellene beszereznem, nem
tud valaki javasolni egy kisebb méretű
fajtát?), ami, már kezdem belátni...
Nagyon nagy hiba volt. A szerencse az, hogy még
gyorsan feljöttünk, így, és csak
azóta nem tudok kiegyenesedni, mióta
leraktam Violát. Ezt nem is értem. Nem akkor
kellett volna történnie a
lerokkanásnak, mikor felvettem?
Mindenesetre, rám jött valami
elkeseredés is, aztán bőgtem itt vagy
másfél órát, mert mégis, mi
lesz így holnap, már kezdem belátni,
hogy udvarra menés, az nem, de ezer más van,
pelenkázás, ágybarakás,
sírás-rívások, amikor úgyis
fel kell emelni őket, csak éppen nem
arról van szó, hogy nem kellene, hanem hogy
nem tudom. De majd berendezek egy sarkot magamnak
holnapra. Szóval, végülis, kezdek
megnyugodni, ha belegondolok, nem is tragikus,
mostmár csak az van, hogy nem tudom
eldönteni, milyen
fájdalomcsillapítót vegyek be, de
lehet, hogy keverek magamnak egy koktélt,
aztán lesz egy jó estém. (Úgy
értem, hogy
fájdalomcsillapítókeverék
koktélt, mert alkoholt, azt nem... :) ))
Soha.)
Komolyan, már én is vudura gyanakszom...
Tulajdonképpen nem kellene a szgép
előtt tanyáznom, hanem keresni kellene
valami fájdalommentesebb pózt az
ülés nevezetű elfoglaltsághoz,
meg is fogom próbálni, csak eddig még
mindenhogy ugyanúgy fájt...
Szóval, most újabb
próbálkozás erejéig
elköszönök.
Üdv mindenkinek:
Tegnap Még Ülve Nevetett, az Indián
Lélek
ui.: hangulatilag már nem vagyok olyan nagyon
rokkant, mint látszik, de...