kukucska néni :) mire képesek a
beidegződések :)
én jártam az enyémekhez egy
időben hetente. aztán amikor már nem
volt erre időm, és lehetőségem,
akkor megsértődtek. meg aztán vmi fura
oknál fogva, a nagymamám kitalálta h
elkezd anyázni de nagoyn gusztustalanul a
nagyapámra, a bátyámra, szóval aki
épp nem volt ott. és akkor én mondtam h
ezt én nem szeretném hallgatni, és
akkor sokáig nem mentem. és volt
lelkifurdalásom h nem megyek, pedig már nem
sokáig tehetem. de aztán arra gondoltam h ha
nekem unokám lesz, annak fogok örülni h
eljön. és igyekszem majd úgy viselkedni
h szeressen eljönni. Évek
alázását nem tudom semmisnek tekinteni,
csak azért mert ők már nem akarnak
rá emlékezni, mert kényelmetlen.
talán az én hibám is. meg nyilván
az is közrejátszik h az apám aki az
ő gyerekük se szívesen megy, mert a
hazugságokat ő is nehezen viseli. nem
egyszerű ezeket a dolgokat megítélni,
hogy mi ajobb, helyesebb.
de azt hiszem az a lényeg, h utólag az ember
ne legyen kénytelen azt érezni h elrontotta.
h ne utólag érezze úgy h jaj, már
soha nem fogom tudni bepótolni. mert az a
borzasztó. a lelkifurdalás. asszem.