off a múltkori (többszöri)
témához: egy
életminőség-tanulmányt
javítok, és szeretnék nem hivatalosan
idézni belőle:
A kevésbé sikerorientált és
individualista kultúrákban – ezek
között említhetjük a magyart is
– ezzel szemben sikerekről
(különösképp anyagi
sikerekről), boldogságról,
elégedettségről nem illendő
nyilatkozni, mert az dicsekvésnek,
kérkedésnek hat; míg sérelmeinket
felpanaszolni a beszélgetések normális
menete. Ennek kialakulásában
feltehetően nagy szerepe volt az
államszocialista rendszernek, hiszen akkoriban
egyszerűen nem illett sikeresnek lenni (vagy
legalábbis egyéninek tekinteni a sikert),
hanem konkrét veszélynek tette ki magát
az, aki ebből a szempontból kilógott a
többiek közül.