"...
Életének utolsó éveit Frida
fájdalmak, orvosi beavatkozások,
lábadozások és
szövődmények ciklikus
ismétlődésében
töltötte. 1953-ban
elüszkösödött jobb lába miatt
ismét megműtötték.
Először csak két ujját
vágták le, majd térd alatt
amputálták a lábát.
Műlábat kapott, melyet hímzett piros
vászonnal és apró csilingelő
díszekkel ékesített fel. Utolsó
hónapjait tolószékben és
ágyban töltötte, napjait átitatta
a „gyógyszer- és
kábítószerszag”/19/. Frida
1954-ben bekövetkezett halála után Dr.
Eloesser hangot adott annak a
véleményének, miszerint a Frida
testén végrehajtott több mint húsz
orvosi beavatkozás szükségtelen,
fölösleges kínzás volt. Szerinte
Kahlo legtöbb panasza pszichoszomatikus
tünet volt, mindig a figyelem
központjában akart maradni próbára
téve barátai és családja
lojalitását /20/. A kaliforniai orvos sajnos
nem állít fel alaposan és pontosan
orvosi diagnózist, de szerinte Frida Kahlot a
Münchausen-szindrómában szenvedett.
Ennek tünete, hogy, hogy a beteg-áldozat
olyan orvosokkal veszi körül magát,
olyan orvosokat keres, akik hajlandók őt
kórházba beutalni, és még meg is
műtik, hogy szorongását és rossz
közérzetének feltételeit
biztosítsák/21/21. Kahlo maga ismeri el ezt
az orvosi feltevést, amikor sokatmondóan azt
írja naplójába, hogy „azért
szeretünk betegek lenni, mert ez megvéd
bennünket”/22/. Dr. Eloesser nem az
egyedüli volt, aki így magyarázta Kahlo
orvosaihoz való ragaszkodását,
azóta több kutató is hasonló
magyarázatot talált a festő és
orvosai kapcsolatára/23/.
..."