Szerintem kb. ilyen a Hesse, Som erre
készülj! :)
"Nem tudta, mit akar, de jól állt neki.
Érezte, hogy szerelmes, de nem tudta, mibe,
miközben nap mint nap újra odavonzotta
magához az a sötét, lakatlan ház a
város szélén, ami az egész
regény egyetlen biztos pontja volt, és ahol
a fiú (vagy lány?) végre
átélhette saját előző
életét, vagy a másét, de ez
mindegy is. És egyre tisztábban érezte,
hogy szerelmes. Mert egyre tisztábban látta
maga előtt barátja arcát,
barátjáét, akit még sohasem
látott, és aki talán nem is volt a
barátja, és az is lehet, hogy már
látta, csak elfelejtette.
Felejtés? Létezik felejtés? Nem, nem
létezik! Miközben a sötét,
lakatlan ház felé ballagott, ezek a
gondolatok foglalkoztatták, csak ballagott
és magányos volt vagy mégsem, és
annyira magányos volt és annyira szerelmes,
hogy szinte már másvalaki volt. Ez az
érzés hirtelen annyira magával ragadta,
hogy elfelejtette, hogy felejtés nem
létezik, és rájött, hogy nem is a
sötét, lakatlan ház vonzza
magához, hanem valami más, és nem is
őt, hanem valaki mást, aki benne lakik,
vagy nem is benne, de lakik, vagy nem is lakik, de
szerelmes és magányos, de ez jól
áll neki."