1942 tavaszán ismerkedtem meg Vamzerrel.
Elsõ látásra öntödei
munkásnak tetszett, fura kis köpcös
ember volt, enyhén oldalazó
járással. Hamar feltûnt ugrásra
kész intelligenciája, ahogy az
elpotyogtatott szotyoladarabokat szedegette fel a
Strauss utcában. Tudják, Lámpás
Lali utcájában. Vamzer kész volt
együttmûködést tanusítani,
habár többször is
kétségét fejezte ki abban az
irányban, hogy így több
cigarettához juthat. A házmester
özvegye ekkor már be volt szervezve, ezt a
feladatot a Futár fedõnéven ismert
ügynök végezte el, egy prostituált
aki Lámpás Lalinak dolgozott. Vamzernél
jól megfért a gyanakvás és a
tetrekészség egymás mellett.
Emlékszem naphosszat figyelte az utcán
ácsorgó lányokat, miközben egy-egy
utasításra várt. Ezeket sosem
tõlem kapta meg, ez a házmester
özvegyének volt a feladata. Hogy miért
csináltuk? Egy jobb világ
eljövetelében reménykedtünk, vagy
csak túl unalmas volt cigarettázva
ücsörögni az M. bisztróban? Azt
hiszem megszállottan kerestünk valamit.
Vamzer szotyolákat és cigarettát,
én pedig... én pedig kapcsolatokat.
Kapcsolatokat alakítottam ki, és
építettem le. Utasításokat kaptam
ismeretlenektõl és továbbítottam
ismeretleneknek. Feladatokat osztottam ki és
teljesítettem. Vamzerrel a kezdetektõl fogva
más volt. Talán õ egészen
ösztönösen élte ezt a sehova sem
tartozást, a szabadságnak ezt az
õrült téveseszméjét.