Én egyszer hajnalok hajnalán, kb. 4 óra
30 perckor ébredtem arra, hogy csörög a
vonalas telefonom. Úristen, révedek föl
mézédes álmomból, s azonmód
arra gondolok, valamely szerettemmel
történhetett baj. Nagyot sóhajtok, majd
felveszem. Hálló.
- Hálló - mondja édesdeden egy fiatal,
bájos női hangocska.
- Ki beszél? - kérdezém.
- Ki,ki, te bolond, hát a te kis
feleséged...
- Igen?
És nevetni kezd. Azt hiszi, csak nem ismerem meg
álmomból felébredvén.
- És milyen számot hívtál? -
folytatom.
- Mit,mit - és évődve kuncog -
hát a számunkat.
- Biztos?
- 3300406 - viccelődik.
- Mert az enyém 3300407.
- Ja? Akkor elnézést… és jaj,
és bocsánat… - és elillan
üde, harmatfriss nevetése, pedig ha
folytatja, talán nem teszem le a telefont
azonnal.
Íme, ő lenne hát az én kicsi
feleségem.