SZENT KUNIGUNDA császárné
Március 3.
*Luxemburg, 980 körül. +Kaufungen, 1033.
(1039?) március 3.
Bamberg a 10. században kis
vártelepülés volt a frank birodalom
keleti peremén. Helyzete (a Majna és a
Regnitz összefolyásánál
feküdt) azonban már korán fontos
kereskedőutak metszéspontjává
tette. Amikor a német birodalom kelet felé
kezdett terjeszkedni, megnőtt a
település jelentősége, és
Szent II. Henrik (lásd: A szentek élete,
345. o.) felismerte ezt. Bamberg iránti
különleges szeretete akkor sem
csökkent, amikor ezt az értékes
koronabirtokát hitvesének, Kunigundának
ajándék ozta. A házastársak
egymással vetekedve buzgólkodtak, hogy a kis
települést fényes várossá
tegyék. Ez azután évszázadokon
át magasztaló ragaszkodással
adózott alapítóinak; képük
megtalálható kapukon és házak
falán, sírköveken s
hídkorlátokon. E műalkotások
közül a legszebb talán a dóm
Ádám-kapuján található.
Henrik császári
méltóságának jeleit hordozza:
koronát, a birodalom almáját és
kormánypálcát. Szigorú és
fénylő arca sugároz valamit a
,,lovag'' nyugalmából és
erejéből. A császár mellett
áll Kunigunda. Jobb karján egy templom
modelljét tartja alapító
tevékenységének jelképeként,
bal keze pedig beszédes taglejtéssel mutat a
hitvesére. Feje könnyed mozdulattal Henrik
felé fordul, ajkai mintha szóra
nyílnának: Kunigunda egész alakja
Henrikre irányul. A művész, aki ezt az
alakot csaknem kétszáz évvel Kunigunda
halála után készítette, talán
többet kifejezett a szent nő
lényegéből, mint korának
történetírói: Kunigunda nem
gondolható el Henrik nélkül.
Ifjúságáról csak kevés biztos
tudósításunk van. Luxemburg egy
grófi nemzetségéből
származott, jámbor szüleinél
számos testvére körében nőtt
fel. Bizonnyal kolostori életre
vágyódott, később mégis
szívesen követte szülei
kívánságát, amikor
eljegyezték Henrik bajor herceggel.
Néhány évvel ezután Henrik
hitveseként német királyné lett,
1014-ben pedig vele együtt fogadta a
császári koronát Rómában.
Fáradhatatlanul kísérte
férjét a nagy birodalomban tett útjain.
Mivel okos és nagyon képzett volt,
tökéletes tanácsadóként
állt mellette fontos politikai
döntéseiben; néha még a
kormányzást és a birodalom egyes
részeinek az igazgatását is
átvette, ha férje erejét
meghaladták összetorlódott
kötelezettségei.
Kunigunda voltaképpeni feladata azonban nem abban
állt, hogy segítsen egy császárnak
politikai ténykedéseiben, hanem a
szentség megkezdett útján kellett
férjének
kísérőjévé és
lassanként vezetőjévé lennie.
Teljes lelkéből támogatta az
Egyház javát szolgáló műveit
és alapításait. Kedvelt székhelye,
Bamberg iránti buzgósága közismert
volt. Később Kassel királyi
udvarát kapta özvegyi birtokául.
Teljesítve egy súlyos betegségében
tett fogadalmát, az ottani vidéken
felépítette Kaufungen bencés
apátságát. Henrik
megerősítette az alapító
okmányt, és az alapítványt
többszörösen is hitvesének
ajándék ozta. Ők ugyanis, mint egy
okmányban írja, valóban ,,ketten egyek
testben''. Milyen bensőséges
lehetett viszonyuk, ha egy ilyenféle nyilatkozat
helyet kaphatott egy hivatalos dokumentumban!
Annál fájdalmasabban érinthette
őket, hogy a gyermekáldást
nélkülözniök kellett. Úgy
tűnik, hogy már 1007-ben tudatában
voltak ennek. A bambergi püspökség
alapításakor ugyanis Henrik
kinyilvánította, hogy Krisztust akarja
egyedüli örökösévé
tenni, mert nincs reménye testi
örökösre. Az okmánynak ezt a
szövegét megvilágítja egy clunyi
szerzetes tanúsága. Magasztalja Henriket,
mert minden vagyonát, amellyel a gyermekeinek
tartozott volna, Krisztus Egyházára hagyta,
bár a kor szokása szerint megengedett lett
volna, hogy elbocsássa hitvesét, mivel nem
szült neki gyermekeket.
A szent császári pár
házassága másként jelenik meg a
történeti forrásokban, mint a 12.
század legendájában. Ez azt közli,
hogy szűzi megtartóztatásra
kötelezték magukat. Az ilyen
,,József-házasságok'' a
középkori szentség
eszményképeihez tartoznak. Henrik és
Kunigunda gyermektelenségét
általánosan ismert szentségükkel
hozták kapcsolatba. Ha ily módon
magyarázzuk a legenda keletkezését, el
kell ismernünk, hogy ez végül is valami
helyénvalóra irányul. Ez a két
ember sohasem akadályt, hanem mindenkor Isten
felé ívelő hidat jelentett egymás
számára. Ebben a mélységesen
szűzi magatartásban bizonyára
erősebben mutatkozik meg a szentség, mint a
pusztán testi megtartóztatásban.
Nem jelent tehát törést Kunigunda
életében, amikor Henriknek 1024-ben
bekövetkezett halála után belépett
Kaufungen általa alapított kolostorába.
Férje halálának
évfordulóján, az új
kolostortemplom felszentelési miséjén
letette császári
öltözékét, s a püspök
kezéből vezeklőruhát és
fátylat vett magára. Egyszerű
nővérként illeszkedett be a konventbe,
és most már teljesen átadta magát
Istennek. Krisztus követésére
irányuló akaratának komolysága
talán nem is annyira abban nyilvánult meg,
hogy elutasította az apátnői botot,
hanem mindenekelőtt az alapító és
jótékonykodó
tevékenységról való
lemondásban. Szegényen és
alázatosan élt a kaufungeni kolostor
rejtettségében. Hogy alázatossága
nem lett engedékeny gyengeséggé,
megmutatja egy kis epizód az életének
csodás eseményeiről szóló
tudósításokban. Volt Kunigundának
egy unokahúga, Uta, akit gondosan és
szeretettel nevelt, és aki később
követte őt a kolostorba. Buzgónak
és jámbornak mutatkozott, ezért az
apácák apátnővé
választották. Kunigunda magától
értetődően alávetette neki
magát. Uta pedig, ,,aki nagyon korán jutott
el ilyen méltóságra'',
lassanként hanyaggá vált, jobb kosztot
és szebb ruházatot kívánt
magának. Kunigunda anyai szigorral
többször is megintette. Egy napon az
apácák körmenetre gyülekeztek, de
az apátnő hiányzott. Kunigunda a
keresésére indult, és
lakománál találta néhány
fiatal nővérrel együtt. Szent
haragjában arcul ütötte. És most
történt a csoda: ujjainak nyoma
pecsétként verődött rá az
apátnő arcára önmagának
és konventjének állandó
intelmére.
Minél inkább elfelejtették a világ
nagyjai egykori császárnéjukat,
annál inkább elbűvölte
sugárzó szeretetével
nővértársait és a kolostor
környékének egyszerű
hívőit. Amikor elérkezett a
halála, megtelt a ház
gyászolókkal. Mindent
előkészítettek, hogy az egyszerű
apácát császári
méltóságához illően
temessék el. Ekkor a haldoklónak a
szenvedélyes buzgóság még egyszer
erőt kölcsönzött: ,,Vigyétek
ezt innen, ez nem az én öltözékem!
Idegen számomra, de ezzel, amelyet viselek, az
éghez kötődöm.''
Kérésként nyilvánította ki
még, hogy szeretné, ha Bambergben
temetnék el kedves testvére és ura,
Henrik császár mellé.
1200-ban avatták szentté. Mi magyarok nem
feledkezhetünk meg arról, hogy Kunigunda a
férje révén rokonságban volt Szent
István királlyal és Gizellával,
hisz Gizella és Henrik testvérek voltak.